Indiánnyár

Az elmúlt három hétben olyan gyönyörű idő volt hétvégente, hogy folyamatosan kinn vagyunk. A virágok nagy részét már ki kellett tenni a komposztra, hiszen az egynyári növények ideje lejárt. A bazsalikomok zöld hajtásai száradnak virágostul, ez volt az utolsó adag ebből a szériából, de jó lesz teába. Leszedtem rozmaringot is, azt majd porítva lehet használni sült húsok ízesítéséhez; illetve szárad a háromféle zsálya, és a citromos kakukkfű is (görcsoldó, fejfájás elleni gyógy-, és természetesen fűszernövény).

A paradicsomok nagy részét már ki kellett húzni, szintén a komposzton vannak, de a zölden maradt termést nem dobtam ki. Leszedve, egy üvegbe beletéve és olyan helyre rakva, ahol éri a napsütés, egész hamar beérik, szószokhoz pedig ugyanúgy használható lesz (enni már nem szeretem magában, mert annyira nem édes, mint a növényen megért).

A kelbimbó - hála a párás, esős időnek, mégis sok napfénnyel - egyre szebben nő, a legtöbbjük már olyan 50 cm magas, szóval reménykedem, hogy lesz rajta valami kis termés.

Közben itt vannak és gyönyörködtetnek az őszi növények; és ki mondta, hogy az ősz színtelen, egyhangú?!

Az ültetés nagy részével megvagyok, bár van még egy kis kék virág, amit ki kell emelni mástól, és majd elültetem, de a cserjéket betelepítettem, remélem, meg is marad. Tavasszal kiderül. Mindenesetre esőben nem szegények most.

A múlt héten megnyírtuk a fenyőket; leszedtük azokat az ágakat, amik elhaltak voltak vagy zavaróak. Mivel a fenyők alját beültettük bokrokkal, cserjékkel, fel kellett már nyírni, hogy jusson elég napfény a fejlődéshez. A levágott ágakat összevágtuk, kupacokba tettük, kiszáradásuk után jó lesz velük fűteni.

A kertben volt egy fűzfa. Még akkor ültette a nagymamám, amikor élt a kutyánk, Fülöp. A funkciója az lett volna, hogy árnyékot vessen a kuckójára, de mire a fa akkorra lett, a kutyus elpusztult. Egyikünk sem szerette ezt a fát, mert nagyon szemetes volt a rendezetlen ágai miatt, egy nagyobb szél után mindenütt letörött ágak hevertek. Tavasszal nekiálltam, és jól megnyírtam, rá pár hétre pedig az egész fa kiszáradt (nem bírta azt a forróságot, ami idén volt). Nem halt el teljesen, mert alul, a törzsén elkezdtek jönni az új hajtások, de megbeszéltük, hogy kivágjuk, mert mindannyiunkat zavar, hiszen csúnya a száraz ágak tömkelege. Szóval ezt is szépen kivágtuk, összemetszettük az ágait, a törzsét - ezzel már most lehet fűteni, mert teljesen száraz volt a nagyja. Julcsi az ágak között ugrált, nekünk sajnos nem segített.

Ilyen-olyan módon készülünk a télre, mert bár ma is gyönyörű idő van, a természet folyamatosan küldi a jeleket, hogy már nem sokáig tart ez a szép idő. Ma például megérkeztek csapatosan a varjak, és mindenki tudja, ez mit jelent: jön a hideg. Vágjuk a tűzifát, lehordjuk a kazánhoz, hogy ha kell, lehessen fűteni. Julcsinak már nagy, vastag bundája van, egyre bújósabb, többet szeretne benn lenni. A levelek vörösek, megállíthatatlanul hullanak, a föld pihen. A muskátlik még mindig kinn vannak, az első fagy megérkeztével azonban levisszük őket a verembe, hogy áttelelhessenek.

Még nyárról megmaradt virág - leomló csoda

Az alma és a körte folyton lepotyognak, úgyhogy a befőttezés mindennapossá vált, mert ennyi almát nem tudunk megenni. A mi almánkat nagymamám birsalmájával főzzük össze, így nagyon finom vegyes ízt kapunk: lekvároskenyérnek, sütemény krémjének nagyon finom. Mostanra azonban már meguntuk, hogy befőtteket tegyünk el, úgyhogy anyukámmal az almabor készítésen törjük a fejünket, keressük a recepteket. Ha belevágunk, mindenképp beszámolok róla!