Könyvborító

Most épp ez volt a legújabb őrület, amit mindenképp meg akartam csinálni. Így, mióta van, már nem koszolódik és gyűrődik a könyv. Na meg a kedvem is megjött a varrástanuláshoz. Lehet, hogy a táska lesz a következő projekt...

Miskolc, Vadaspark, Lillafüred

Még augusztus elején a barátnőm esküvője apropóján eltöltöttünk egy hosszú hétvégét Miskolcon és környékén. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, és csak ajánlani tudjuk Miskolcot mindenkinek, főként azért, mert sokan - részben mi is - azt gondoltuk, hogy ez lesz a tipikus Kelet-Magyarország. Lepukkantság, kosz, bolond emberek, szegénység - és mekkorát tévedtünk! Nyilván ezek is ott vannak, vagyis vannak lepukkanttabb részek, de alapvetően ami a négy nap alatt nekünk Miskolcról megmaradt, az az ízlésesen felújított városközpont, tisztaság, segítőkészség, rendezettség, CSEND, a természet közelisége. Egészen lenyűgözött minket mindaz, amit láttunk. Ez volt a második alkalom, hogy én Miskolcon jártam - előtte két héttel a lánybúcsún volt az első, de akkor csak a főutcát láttam éjszaka, és bár már akkor is tetszett, de más egy város éjjel és nappal.

Az első délelőttünk vonatozással, szálláskereséssel, -elfoglalással telt, délután pedig felkerekedtünk és elindultunk a miskolci Állatkert és Vadaspark felé. Történetesen épp az 1-es villamos végállomásáig kell menni, ha az ember oda akar jutni - mivel ez egy nagyon hosszú út, ezért Miskolc nagy részét át lehet tekinteni. Láttuk a Diósgyőri Várat - sajnos bemenni nem volt időnk -, kiszúrtuk a kisvonatot, amit másnap ki is próbáltunk, aztán egy kis útbaigazítással sikerült felsétálnunk a Vadaspark felé. A veszprémivel körülbelül azonos méretű vadaspark - vagyis nem állatkert, ami csak annyiban tér el egy tipikus állatkerttől, hogy az állatoknak főként csak kinti kifutójuk van, és szerencsére jó nagy területük. Nagyon élveztük, mert vannak csak itt látható fajok - nagyon sok szarvasféle, például -, és sokukhoz egészen közel oda lehet menni. A tigrist, például annyira meg lehetett közelíteni, hogy akár be is dughattam volna a kezem - nem volt üveg vagy plexi, csak villanypásztor és egy jó vastag rácsszerkezet. Igazán lenyűgöző volt ennyire szemtől szemben látni ezt a fenséges nagymacskát, és igazán csak ilyen közelségben érezni igazán, hogy mekkora is és milyen erő lakozik benne. Ha arra jártok, nézzétek meg!

Az 1-es villamos végállomása. Mellette a kisvasút kocsiszíne. Régebben ez lehetett a bakterház, de mára üresen áll, pedig felújítva gyönyörű, egyedi és hangulatos ház lehetne. Nem is kell mondanom, beleszerettem.

Aktuálpolitika a vadaspark felé az elhagyott szocreál üdülőfalu kerítésén.

Másnap a nagy nap: kirándulás Lillafüredre. Tudtuk, hogy ezt semmiképp sem akarjuk kihagyni, így túrabakancsot húztunk a lábunkra és a forróságban nekivágtunk az útnak. Oda-vissza kisvasúttal érkeztünk, ami nem csak hangulatos és gyermekkort idéző volt, de egyfelől megkímélt minket a fáradalmaktól - amikben a későbbiekben volt részünk -, és nagyon jól rá lehetett látni a tájra, vad erdei helyszíneken kanyarogtunk. Csodás élmény!

Szép lassan bandukoltunk Lillafüreden és környékén, egész nap túráztunk az erdőben, csónakáztunk a Hámori tavon, majd a Garadna patakot követve az erdőben eljutottunk és megcsodáltuk a híres Pisztrángtelepet is. Végül Középgaradnáig gyalogoltunk, onnan visszaszálltunk a vonatra és hazaindultunk. Lillafüred egy ékszeres doboz, Magyarország egyik legszebb tája, ami minden évszakban csodálatos lehet. Aki nem vágyik a tipikus látnivalók után, annak ott van a hatalmas erdő, ahol elmerülhet a természet csendjében és csodáiban. A képek majd talán többet mondanak erről a remek helyről!

A híres természettudós, ornitológus, Herman Ottó egyik háza - Lillafüreden. Épp felújították, igazán gyönyörű, múlt századi kis kúria.

Egy a sok vízesés közül.

Vérehulló fecskefű - jó szemölcs kezelésére, javítja a látást.

A híres és jellegzetes Lillafüredi Szálló

Az egyik ház, amibe beleszerettem.

A másik ház, amibe beleszerettem.

Csónakból kastély

Gyilkos galóca

Eféle gyönyörű helyeken vezetett kalandos utunk.

Ómassai őskohó - ez szuper volt és itt megnéztünk egy kohászati múzeumot is

A kilátás a kisvonatból. Felsőhámorra látni rá.

Az utolsó két napunkat is Miskolcon töltöttük, bejártuk a várost, a főbb nevezetességeket - aztán a leginkább sem turistaközpontokat. (Meg persze mulattunk egy jót! :) ) Mi úgy szeretünk kirándulni, hogy igyekszünk azt megnézni, ott hogyan élnek a helyiek, nem csak a kötelező látnivalókat akarjuk megnézni. Miskolc egy nagyon kreatív, szépen rendben tartott város, és sokkal korhűbb tudott maradni Budapestnél. Még visszatérünk.

Lassan ősz

Furcsa az időjárás. Már rég nem volt ennyire csapadékos nyarunk (és enyhe telünk, aminek most látja a kert a negatív következményeit), és ahogy hirtelen a 35 fokról 20-ra esett vissza a hőmérséklet, a szervezetemen túl a lelkem is megsínyli kicsit a változásokat. A testem érzi, hogy jön az ősz megállíthatatlanul, kapar a torkom, a propolisz ugyan segít, de azért érzi. A lelkem pedig valamiért - mint minden nyár végén, de most fokozottan - úgy érzi, hogy elveszít valamit. Valamit a nyár könnyedségéből, légiességéből, felelőtlenségéből. A szabadságból. Ilyenkor mindig elszontyolodom, főleg akkor, ha reggel nem süt a nap, hanem esik az eső, és akkor valahogy úgy érzem, hogy a lelkemben is esik. Persze valahol tudom az eszem legeldugottabb részében, hogy az ősz is gyönyörű - azok a színek, az illatok! - és ugyanúgy lehet kirándulni - de mégis, ilyenkor mindig úgy érzem, elveszítek valami megfoghatatlan örömet. Az emlékek persze maradnak. Balaton, Miskolc, Lillafüred... vagy a nagy séták.

Tegnap elvittük a kutyát egy nagy sétára a mezőre, és ahogy ott sétáltunk, már-már őszi színek kezdtek derengeni, őszi illatok jártak a levegőben. A nap sem úgy süt, ahogy eddig, nincs olyan ereje. A naplemente gyönyörű - de gyors. Nyolckor már sötét van.

És persze ilyenkor eszembe jut azért a pozitív oldala az egésznek... jön a karácsony, az advent szentséggel telt várakozása, a közös készülődés - az utolsó a családdal, aztán majd ketten. A sok sütés-főzés, a meleg szoba, kinn a hóesés, kakaó vagy tea és egy jó könyv... és ahogy ezekre gondolok, rájövök, hogy a szívem nagyon is várja már az őszt és a telet, a csípős reggeleket, hogy csipkebogyót és kökényt szedjünk az erdőben a kutya kíséretében, a pulcsit és... ó, de szép is az ősz! De azért nehéz elengedni a nyarat.

*

A napokban mutatok pár képet a kirándulásunkról, és közkinccsé teszek néhány receptet. Mostanában elkapott a sütési láz, Kedves teszteli, amit csak sütök és a nyár múlását ezzel pótolom. :)

Egy képnyi Lillafüred

Hídon