Emlékszem még, milyen volt az első, 10 évvel ezelőtt. Tudjátok, amikor először... voltam a Múzeumok Éjszakáján. Még dereng, hogy nem fogyó lendülettel és lelkesedéssel vetettük bele magunkat a múzeumok éjjeli életébe hatkor és hajnalig nem volt megállás, és talán még akkor sem voltunk álmosak, csak a lábunk fájt.
Aztán tavaly, akkor már volt egy kis fennakadás, de végül is elég sokáig bírtuk, megnéztük a Műcsarnokot, az Iparművészetit és pár kisebbet is, és valamikor hajnalban értünk haza.
Idén csődöt mondtunk. Vagy inkább mondtam.
Az úgy volt... hogy valójában nem is jól kezdtünk neki az egésznek. Szerintem a MÚZÉJ az úgy éri meg, ha délután rápihensz, alszol egy nagyot és frissen indulsz neki, hogy 6-7 óra körül már elkezdődjön a látogatás. Ehhez képest én 7 órakor még mindig a meggybefőttekkel bíbelődtem, a férjem próbálta kipihenni a vésés fáradalmait (szerintem viszonylag sikeresen). Így aztán miután megküzdöttem a 84 (!) üveg meggyel (amit nyilván előtte a 35 fokban szedtem le a fáról), elindultam megfürdeni - a lábaim jól bedagadtak -, addigra meg persze mindketten megéheztünk. Amikorra autóba ültünk és kiértünk az utca végére, akkor majdnem mondtam, hogy inkább forduljunk vissza (21.10), de aztán arra gondoltam, hogy itt vagyunk harci díszben, kimosakodva, teli hassal, leégve és fáradtan, de amúgy egyszer élünk.
Úgyhogy 22 óra környékén értünk a Hősök terére, de legalább senki sem volt előttünk, így a jegyváltás gyors volt.
Igazából két kiállításra voltunk kíváncsiak (na jó, nagyjából 15 volt bekarikázva a programfüzetünkben, de tudván, hogy milyen szombatunk lett, ezekről lemondtunk és kiválasztottunk kettőt): a Miniversum és a Picasso-kiállítás a Galériában.
Szerintem sikerülhetett volna. A baj ott kezdődött, amikor megérkeztünk a Miniversumhoz. Nagyjából 22.10 körül lehettünk ott, ahol hosszú, nagyon hosszú sor fogadott minket. Ki hitte volna, hogy a makettezés ennyi embert vonz? Mindenesetre beálltunk, de legalább 45 percet töltöttünk így el, aztán bejutva is úgy egy órát elnézelődtünk a 800 négyzetméternyi terepasztalon, mert éjfél volt mire kijöttünk. Ezen a ponton egymásra néztünk, nekem lüktetett a lábam és égett a szemem, Bence szerintem simán csak álmos volt - majd ezzel meg is beszéltük, hogy akkor menjünk haza. Neki úgyis vezetni kellett, nekem meg ébren maradni, hogy beszélgessünk az úton.
Hát, igen: öregszem. Vagy csak rosszul terveztünk.
A kiállítás egyébként nagyon jó volt, és még sok-sok órát el lehetne szöszölni odabenn, hogy minden aprólékos kis részletet észrevegyél, elindíts mindent, amit látogatóként el lehet - és még az árral is jól jártunk.
Jövőre, ha megyünk, tudom, hogy NEM meggy (vagy bármilyen más gyümölcs) eltevése után fogunk nekiindulni...
Aztán tavaly, akkor már volt egy kis fennakadás, de végül is elég sokáig bírtuk, megnéztük a Műcsarnokot, az Iparművészetit és pár kisebbet is, és valamikor hajnalban értünk haza.
Idén csődöt mondtunk. Vagy inkább mondtam.
Az úgy volt... hogy valójában nem is jól kezdtünk neki az egésznek. Szerintem a MÚZÉJ az úgy éri meg, ha délután rápihensz, alszol egy nagyot és frissen indulsz neki, hogy 6-7 óra körül már elkezdődjön a látogatás. Ehhez képest én 7 órakor még mindig a meggybefőttekkel bíbelődtem, a férjem próbálta kipihenni a vésés fáradalmait (szerintem viszonylag sikeresen). Így aztán miután megküzdöttem a 84 (!) üveg meggyel (amit nyilván előtte a 35 fokban szedtem le a fáról), elindultam megfürdeni - a lábaim jól bedagadtak -, addigra meg persze mindketten megéheztünk. Amikorra autóba ültünk és kiértünk az utca végére, akkor majdnem mondtam, hogy inkább forduljunk vissza (21.10), de aztán arra gondoltam, hogy itt vagyunk harci díszben, kimosakodva, teli hassal, leégve és fáradtan, de amúgy egyszer élünk.
Úgyhogy 22 óra környékén értünk a Hősök terére, de legalább senki sem volt előttünk, így a jegyváltás gyors volt.
Igazából két kiállításra voltunk kíváncsiak (na jó, nagyjából 15 volt bekarikázva a programfüzetünkben, de tudván, hogy milyen szombatunk lett, ezekről lemondtunk és kiválasztottunk kettőt): a Miniversum és a Picasso-kiállítás a Galériában.
Szerintem sikerülhetett volna. A baj ott kezdődött, amikor megérkeztünk a Miniversumhoz. Nagyjából 22.10 körül lehettünk ott, ahol hosszú, nagyon hosszú sor fogadott minket. Ki hitte volna, hogy a makettezés ennyi embert vonz? Mindenesetre beálltunk, de legalább 45 percet töltöttünk így el, aztán bejutva is úgy egy órát elnézelődtünk a 800 négyzetméternyi terepasztalon, mert éjfél volt mire kijöttünk. Ezen a ponton egymásra néztünk, nekem lüktetett a lábam és égett a szemem, Bence szerintem simán csak álmos volt - majd ezzel meg is beszéltük, hogy akkor menjünk haza. Neki úgyis vezetni kellett, nekem meg ébren maradni, hogy beszélgessünk az úton.
Hát, igen: öregszem. Vagy csak rosszul terveztünk.
A kiállítás egyébként nagyon jó volt, és még sok-sok órát el lehetne szöszölni odabenn, hogy minden aprólékos kis részletet észrevegyél, elindíts mindent, amit látogatóként el lehet - és még az árral is jól jártunk.
Jövőre, ha megyünk, tudom, hogy NEM meggy (vagy bármilyen más gyümölcs) eltevése után fogunk nekiindulni...
