Hó!

Csak pár kép erejéig jövök! Nem is mondok mást, beszéljenek a fotók!

Éhes: keresi a lyukat, ahol bebújhat, ha már nem engedem be...

Játékos cica

Aszalt gyümölcsös püspökkenyér

Ma ismét sütésre került a sor, és megint csak egy, a Nagy Tea Enciklopédia című könyvben található receptet írtam és gondoltam tovább egy kicsit. (Erről a sütésről nem készült lépésről lépésre kép.) Íme!

Hozzávalók:

280 gramm liszt
175 gramm puha vaj
150 gramm cukor
3 tojás
1 tasak élesztő
fahéj
porított gyömbér
citromhéj
aszalt gyümölcsök ízlés szerint

Elkészítés:

Az elkészítése - gyerekjáték. A cukrot és a tojásokat habosra keverjük, míg szép sárga és krémes nem lesz az egész, majd hozzáadjuk a puha vajat is, és azzal is megfelelően eldolgozzuk, hogy ne maradjon a masszában vajdarabka. Hozzáadjuk a különböző fűszereket (fahéj, gyömbér és citromhéj - ezekből mind ízlés szerint adagoljatok, én nem tettem sokat, csak az illata és íze kedvéért egy picit), elkeverjük, majd a sütőporos lisztet is hozzáadjuk lassanként, jól kikeverve. Ha csomómentes, szép masszát kapunk (nem folyós lesz, hanem közepesen szilárd), akkor hozzáforgatjuk a nekünk tetsző gyümölcsöket, majd őzgerincbe tesszük, és 180 fokos, előmelegített sütőben, légkeverésen úgy 60 percig sütjük.

Tálaláskor érdemes felverni egy kis tejszínhabot, hogy krémesebb legyen.

Jó sütést, jó étvágyat!

Tea (I.)

Genetikailag örököltem, hogy szeretem a teát: apa családja óriási teás, mindenki örökké issza. Ugyaninnen van a bögrék iránti őrületem, imádatom: a lakásom biztosan tele lesz bögrékkel (itthon is a 70 százalékuk az enyém), no meg teával. Bár Magyarországon általában a teaszezon szeptembertől áprilisig tart, én minden időszakban képes vagyok inni, legtöbbször ezzel indítom a reggelemet is; de azért tény, hogy esős, havas időben, mikor hideg van, én is többet teázom. Általában ekkor iszom több fekete és fehér teát.

Mivel ennyire szeretem és elhanyagolhatatlan az életemből, a napi rituálémból ez a "szűrlé" (Magyarországon így próbálták a XVIII. században magyarosítani a tea szót), úgy gondoltam, többet is meg kell tudnom az eredetéről, termesztéséről, szedéséről, fajtáiról, egyszóval magáról a tea történelméről, ízvilágáról, kultúrájáról szerte a világon. Éppen ezért elmentem a könyvtárba, és egyelőre két könyvet vettem ki: ebből egyet már említettem is, de van egy sokkal aprólékosabb, több tényszerűséget tartalmazó kis könyv: Teakalauz - A tea kultúrtörténete

Forrás: Libri

A könyv rengeteg érdekességet ír le, a számomra érdekeseket emelem itt ki - és a későbbi bejegyzésekben, mert azt hiszem, idén a tea történetében fogok részletesen elmerülni.

A teának három alapvető fajtája van:
Thea sinensis - kínai tea
Thea assamica - asszámi tea
Thea Lasiocalyx - kambodzsai tea

Külön érdekesség, hogy sokszor cserjeként emlegetik a teafát, azonban azt csak cserjeméretűre hagyják, ugyanis könnyebb így gondozni, mert fajtától függően akár 5-7 méter magasra is megnőhet (a legmagasabb és legidősebb teafa Kínában található, nagyjából 1700 éves, 35 méter magas).

Ezen teák keverékéből jönnek létre a különböző ízek (erről később, még én sem tartok itt). Sosem tudtam, mi a különbség pontosan a fekete/zöld stb. teák között, de íme:

A fekete tea teljesen fermentált (érjesztett), az oolong félig fermentált, a zöld fermentálás nélküli, a fehér pedig minimálisan feldolgozott, csak szárított tea. Természetesen máskor kell őket inni, mert az ízükön kívül a hatóanyagaik sem ugyanolyanok (a fekete pl. felébreszt, a fehér megnyugtat és elaltat).

A tea őshazája Kína, itt már Krisztus előtt 2000-ben is használták szertartásszerűen a teát, de a mostani ceremóniákig nagyon sok fejlődésen esett át, az pedig, hogy miként alakult át a szertartás sokszor politikai indíttatású is volt. Kínából Japánba vitték át a buddhista szerzetesek a füveket és a szokást, de ott csak később terjesztették el a köznép köreiben is, először csak vallási célokkal használták. Kínában a teaszedőket és -feldolgozókat nagy becsben tartották (egészen a XX. századig).

Európába sokkal később, a holland gyarmatosítással jutott el ez a különlegesség. Innen származik például a neve is: a kínai kandzsi három írásjegyből áll össze: fű, ember fa, ezt pedig többféleképpen ejtették. Délen, ahol vízi úton terjedt a luxuscikk az Öreg Kontinensre te-nek ejtették, innen jön a Tea, tea, Tee, té, te stb.; északon viszont, ahonnan karavánutakon jutott el az áru cha-nak ejtették, innen az orosz chai szó.

Először Hollandia lett teafogyasztó, illetve ő importálta Európa-szerte (hozzánk például német közvetítéssel került be az első adag valószínűleg; egyébként Hoffmann József nevéhez fűződik), a csodaszer aztán lassan meghódította Franciaországot, Németországot, majd Angliát is, utóbbiban pedig a mai napig szent és sérthetetlen az ötórai tea; a legnagyobb kultúrája mindmáig ott van.

Tudtátok például, hogy először Franciaországban öntöttek a teába tejet? Ez a francia érintés, az angolok innen vették át ezt a szokást.
A magyarok azért isszák cukorral és citrommal a teát, mert a szovjet uralom alatt átvették a hagyományt: az oroszok (akik karavánok útján jutottak a teához) először ízesítés nélkül itták a teát, mert nem ismerték a cukrot, de amikor azt is importálni kezdték az édesítőszereket Kínából, rákaptak az ízére, még dzsemmel is ízesítették azt. Külön érdekesség, hogy Oroszország európai részén fekete, ázsiai részén pedig a zöld teát részesítik előnyben a mai napig is.

Angliában tömegével nyitottak meg a sörözők, kávézók, ahol teát is mértek, azonban itt kinézték az elvegyülő rétegeket és nemeket, ezért kitalálták a teapartikat, ahol aztán már pironkodás nélkül lehetett együtt nemes és nemtelen, férfi és nő. Szendvicseket, teasüteményeket kínáltak a tea mellé. S hogy miért ötórai tea? Akkoriban ugyanis Angliában a reggeli és vacsora között nem volt étkezés, ez pedig túl hosszú intervallumnak bizonyult, tehát senki sem berzenkedett a teázás ellen.

Az angolok átvették a kereskedelmi hatalmat a Hollandoktól, a Holland Kelet-indiai Társaság ideje leáldozott, helyette megalapították a Brit Kelet-indiai Társaságot, elkezdődött a teaimport, az ópiumháború, majd a teacsempészet és hamisítás a magas adók miatt.

Forrás: Pinterest

A tea eljutott az Új Világba is, viszont a Bostoni Teadélután után (ami a függetlenség kivívásával állt kapcsolatban), és miután elszakadtak az Egyesült Királyságtól , és végre megalapították az Amerikai Egyesült Államokat, elszakadásukat végképp mutatva, a teafogyasztás kultúrája drasztikusan csökkent, és ez így van a mai napig is: az amerikaiak szívesebben isznak kávét (nem úgy Kanadában).

A teát sokáig orvosságként árulták, felhívták a figyelmet gyógyító, jótékony hatásaira, így kívánták megszerettetni az ínyencséget (ezek a hatások egyébként bizonyítottak). Hamarosan az ital felváltotta az angoloknál a reggeli sört és a napközbeni gint.

Hozzánk nagyon sokára ért el, a XIX. század elején sem voltunk még nagy teafogyasztók, a kávét szerettük igazán, egyesek azonban mindkettőtől féltették a magyar bor sorsát. Cukrászdákat hoztak létre, ahol a sütemények mellett teát is lehetett kóstolni. Petőfi és Jókai szerettek teázni, sőt Görgey Artúr is fogyasztotta - ő megsózta...
Magyarországon úgy is próbálták népszerűsíteni a teát, hogy díszes fémdobozkákban árulták, illetve adtak hozzá tartozékokat is: mérőeszközöket, csészéket - azonban így sem lett soha olyan kedvelt ital, mint Angliában. Napjainkban kezdenek erőre kapni a teázók, egyre több minőségi importcég jön létre, tőlük lehet közvetlenül is vásárolni tealeveleket, amelyek a készítőtől közvetlenül érkeznek; a nagy részét azonban általában saját teaházukban használják fel.

A teafilter amerikai találmány - ki hitte volna? Az egész tulajdonképpen egy "baleset" következménye. Thomas Sullivan amerikai teaimportőr ugyanis selyembe burkolt tealeveleket küldött ajándékba vásárlóinak, akik a selyemzacskóval együtt forrázták le a leveleket.

William McGregor Paxton: Tea Leaves

Angliában egyébként a világháborúkban nem hogy csökkent (mint nálunk), épp hogy nőtt a teaimport. A katonák napirendjébe beépítették a teázást, amikor pihenhettek, beszélgethettek - és nem utolsó sorban, az a csésze tea a jobb, békés idők eljövetelét jósolta.

(Folyt. köv.)

Gyümölcsös kuglóf tejkaramell öntettel

Az elkészült édesség

Ma az időjárás a négy fal közé kényszerít, de ilyenkor sem kell tétlenül ülni. Nagyon szeretek új recepteket kipróbálni, és még jobban szeretek recepteket átgondolni, a magamévá formázni. A héten kihoztam a könyvtárból két, a teázásról szóló szakkönyvet, és az egyikben nagyon jó receptek is vannak (ezekről majd írok bővebben). Most az egyik ilyen receptet írtam át.

Hozzávalók:

250 gramm liszt
3 tojás
1,5 dl víz
10 gramm élesztő
75 gramm puha vaj
1 citrom lereszelt héja
125 gramm cukor
2 evőkanál méz

A kuglóf formát vajjal és liszttel alaposan kenjük ki, hogy ne ragadjon bele a tésztánk, és könnyen kiessen sütés után. A kerámia edényben több idő kell a sütőben.

Először vajjal és liszttel kikenjük a formát, amiben majd megsül a kuglóf. Ez lehet kerámia vagy fém; én most a kerámiát választottam. A sütőt melegítsük elő 160 fokra, légkeverésesen.

Az élesztőt a langyos vízben, kis cukorral felfuttatjuk. Ahogy ez készen van, a lisztet, cukrot, élesztős vizet, puha vajat, a citrom héját és a mézet elkezdjük robotgéppel (bátrabbak kézzel) felverni, amíg szép sima nem lesz.

Ha ez is megvan, akkor egyenként hozzáadjuk a tojásokat; minden tojásnál egy-két percig keverjük, hogy krémes, sima masszát kapjunk, csomók nélkül.

Ezután nincs más hátra, csak hogy az ízlésünknek megfelelő gyümölcsöket, magvakat beleszórjuk a tésztába. Én ma meggyet tettem bele, és pár maréknyi diót. Elkeverjük, majd beleöntjük a formába, és 30 percig kelni hagyjuk. Majd betesszük a forró sütőbe sülni 60 percre. Folyamatosan nézni kell közben, tűpróbáig sütni. (Ha fém edényben sütjük, akkor 170 fokon kell 40 percet sütni.)

Amint kész, hagyjuk hűlni, majd ha már langyos, akkor a széleinél vágjuk körbe, és öntsük ki egy tányérra, tálcára. Ezután elkezdhetjük elkészíteni a tejkaramellás, levendulás öntetet.

A tejkaramella készítése tulajdonképpen nem bonyolult feladat, ehhez találtam egy nagyon jó videót az egyik kedvenc szakácsnőmtől, azt fogom ide betenni. Én ehhez a mérethez egy teásbögrényi cukrot karamellizáltam, a tejet pedig csak érzésre adtam, de nem volt sokkal több 1 dl-nél.

Íme, így kell karamellizálni.

Én csupán annyi furfangot követtem el, hogy a végén beletettem egy kis levendulavirágot is (egy növényszárnyit csak, mert anyukám nem szereti annyira; az ízén annyira nem lehet majd érezni, de az illata mennyei!), és picit még kevertem őket együtt. Ezután gyorsan kell vele dolgozni: leöntöttem a kuglófot, és a cukorszálakkal próbáltam díszíteni, de van még mit gyakorolni ilyen téren. A karamell szinte rögtön megdermed, szóval tényleg sietni kell vele.

Jó étvágyat!

A róka és a gyerek

Ajánlóval jöttem most, hiszen a kertben a levélseprésen kívül már nem nagyon lehet dolgozni, így az ember bebújik a meleg lakásba, és olvas, filmet néz - vagy köt. Kinek mi tetszik.
A tavalyi telemet nagyon meghatározta egy könyv, amit a karácsonyi vásárlás alkalmával nagyon jutányos áron szereztem be.

Forrás: Libri

Ahogy belenéztem a könyvbe, tudtam, hogy meg kell vennem, mert ez egy olyan darab lesz, amit leveszek a polcról évente többször is, elolvasom, elnézegetem, közben pedig felvidulok; tudtam, hogy ezt a könyvet majd a gyerekeimmel fogom nézni, beszélgetni fogunk róla. A könyv az azonos címmel leforgatott francia film kivonata, tele szebbnél szebb fotókkal a rókáról - és a gyerekről. A történet csak kissé kibontva jelenik meg, van néhány ismertető az állatokról, a téli tájról. Nagyon igényes, gyönyörű könyv. Annyira felkeltette az érdeklődésem, hogy egyből utánanéztem a filmnek, és még aznap este megnézte az egész család.

Forrás: mozicsillag.hu

Természetesen a filmben sem kellett csalódnunk! A történet a képen látható kislány és róka kapcsolatára épül, ami alatt a gyerek megtanulja, hogy szeretni igazán birtoklás nélkül lehet csak, szabadon. A kislány nagy természetjáró, folyton kinn van az erdőkben, a hegyekben, és amikor találkozik a rókával, teljesen beleszeret a titokzatosságába, szépségébe, modorába. Lassan barátkoznak össze, a róka bizalmatlan, de lassan, lassan közelebb és közelebb engedi magához a kislányt, jó társak lesznek; s közben tanítja az embert a szabadságról.

Gyönyörű film, nagyszerű könyv, tele a természet csodáival, nevetéssel, könnyel. Nekem a gyerekkoromat juttatja eszembe. Ajánlom, hogy nézzétek meg, mert csodás! Aki pedig tudja, a könyvet is szerezze meg, mert nem lesz hiába.

Emlék

Forrás: http://www.pink.ize.hu

Ma az állomásra menet eszembe jutott egy emlékkép. Kisiskolás voltam, anya valamiért nem tudott értem jönni, helyette a nagymamám vitt haza is iskolából. Sétáltunk hazafelé, a levelek vastagon borították a járdát, mi meg úgy mentünk hazáig, hogy rúgtuk magunk előtt a színes faleveleket. Szeretem az őszt!

Indiánnyár

Az elmúlt három hétben olyan gyönyörű idő volt hétvégente, hogy folyamatosan kinn vagyunk. A virágok nagy részét már ki kellett tenni a komposztra, hiszen az egynyári növények ideje lejárt. A bazsalikomok zöld hajtásai száradnak virágostul, ez volt az utolsó adag ebből a szériából, de jó lesz teába. Leszedtem rozmaringot is, azt majd porítva lehet használni sült húsok ízesítéséhez; illetve szárad a háromféle zsálya, és a citromos kakukkfű is (görcsoldó, fejfájás elleni gyógy-, és természetesen fűszernövény).

A paradicsomok nagy részét már ki kellett húzni, szintén a komposzton vannak, de a zölden maradt termést nem dobtam ki. Leszedve, egy üvegbe beletéve és olyan helyre rakva, ahol éri a napsütés, egész hamar beérik, szószokhoz pedig ugyanúgy használható lesz (enni már nem szeretem magában, mert annyira nem édes, mint a növényen megért).

A kelbimbó - hála a párás, esős időnek, mégis sok napfénnyel - egyre szebben nő, a legtöbbjük már olyan 50 cm magas, szóval reménykedem, hogy lesz rajta valami kis termés.

Közben itt vannak és gyönyörködtetnek az őszi növények; és ki mondta, hogy az ősz színtelen, egyhangú?!

Az ültetés nagy részével megvagyok, bár van még egy kis kék virág, amit ki kell emelni mástól, és majd elültetem, de a cserjéket betelepítettem, remélem, meg is marad. Tavasszal kiderül. Mindenesetre esőben nem szegények most.

A múlt héten megnyírtuk a fenyőket; leszedtük azokat az ágakat, amik elhaltak voltak vagy zavaróak. Mivel a fenyők alját beültettük bokrokkal, cserjékkel, fel kellett már nyírni, hogy jusson elég napfény a fejlődéshez. A levágott ágakat összevágtuk, kupacokba tettük, kiszáradásuk után jó lesz velük fűteni.

A kertben volt egy fűzfa. Még akkor ültette a nagymamám, amikor élt a kutyánk, Fülöp. A funkciója az lett volna, hogy árnyékot vessen a kuckójára, de mire a fa akkorra lett, a kutyus elpusztult. Egyikünk sem szerette ezt a fát, mert nagyon szemetes volt a rendezetlen ágai miatt, egy nagyobb szél után mindenütt letörött ágak hevertek. Tavasszal nekiálltam, és jól megnyírtam, rá pár hétre pedig az egész fa kiszáradt (nem bírta azt a forróságot, ami idén volt). Nem halt el teljesen, mert alul, a törzsén elkezdtek jönni az új hajtások, de megbeszéltük, hogy kivágjuk, mert mindannyiunkat zavar, hiszen csúnya a száraz ágak tömkelege. Szóval ezt is szépen kivágtuk, összemetszettük az ágait, a törzsét - ezzel már most lehet fűteni, mert teljesen száraz volt a nagyja. Julcsi az ágak között ugrált, nekünk sajnos nem segített.

Ilyen-olyan módon készülünk a télre, mert bár ma is gyönyörű idő van, a természet folyamatosan küldi a jeleket, hogy már nem sokáig tart ez a szép idő. Ma például megérkeztek csapatosan a varjak, és mindenki tudja, ez mit jelent: jön a hideg. Vágjuk a tűzifát, lehordjuk a kazánhoz, hogy ha kell, lehessen fűteni. Julcsinak már nagy, vastag bundája van, egyre bújósabb, többet szeretne benn lenni. A levelek vörösek, megállíthatatlanul hullanak, a föld pihen. A muskátlik még mindig kinn vannak, az első fagy megérkeztével azonban levisszük őket a verembe, hogy áttelelhessenek.

Még nyárról megmaradt virág - leomló csoda

Az alma és a körte folyton lepotyognak, úgyhogy a befőttezés mindennapossá vált, mert ennyi almát nem tudunk megenni. A mi almánkat nagymamám birsalmájával főzzük össze, így nagyon finom vegyes ízt kapunk: lekvároskenyérnek, sütemény krémjének nagyon finom. Mostanra azonban már meguntuk, hogy befőtteket tegyünk el, úgyhogy anyukámmal az almabor készítésen törjük a fejünket, keressük a recepteket. Ha belevágunk, mindenképp beszámolok róla!

Itt az idő...

..., hogy ültessünk! Egy évben kétszer ajánlatos ültetni: tavasszal és ősszel. Most, hogy már egyre többet esik az eső, és nincs fullasztóan meleg napközben sem, ideje kiültetni az eddig gyökerezés céljából félretett növényeket. Így nem kell őket sokat locsolni, mert kapnak annyi vizet a természettől, amennyi elég, ráadásul már nem is nőnek.

Vasárnapra kellemes időt mondanak, úgyhogy délelőtt kiteszem a nővényeket a tervezett helyükre, hogy ott hajthassák nyugovóra a fejüket. Utána már nincs sok dolgom a kertben: leszedem a megmaradt paradicsomot, kihúzom őket, komposztra teszem. A földet a tavalyi komposzttal felfrissítem (de lehet, hogy ez jövő tavaszra csúszik majd; meglátom), elkezdjük elvinni a cserepeket, amik nem kellenek, illetve az egynyári növényeket is lassan ki lehet szedni a cserepekből, és komposztra tenni.

Rájöttem, hogy szeretem az őszt is a maga módján. S hogy télen mit csinál a kertész? - Ez maradjon néhány bejegyzéssel későbbre!

Igyatok ti is egy kis fehér teát, kellemesen ellazít és elálmosít. Szép álmokat!