Közeleg - 15 nap

Az izgalom egyre nagyobb. Tegnap volt az utolsó ruhapróbám, ahol rám igazították a szépséget. Volt bennem egy kis félelem, mert annak idején nagyjából 10 ruhát próbáltam fel, és készítettünk képeket is. Ezeket időről időre előveszem és nézegetem. Akkor is két ruha között hezitáltam, hosszan járkáltam bennük, hogy érezzem, melyik kényelmesebb - végül a választott ruhában éreztem azt, hogy ez az én ruhám. Mégis, visszanézve a képeket a két befutó között most is elkezdtem ingadozni, így féltem, hogy ha ismét rajtam lesz, majd nem tetszik. Szerencsére ez csak alaptalan félelem volt, szó sem volt ilyenről: felvettem és azt éreztem, hogy gyönyörű, jól áll, szép vagyok benne. Olyan jó érzés! Anyát megtanították, hogyan kell feladnia rám. Mivel az elmúlt időben fogytam 4-5 kilót, jócskán meg kell húzni a fűzőt - kíváncsi leszek, milyen lesz enni benne. Megmutatták, hogy üljek le, hogy az abroncs ne kerüljön rögtön a nyakamba - de elég vicces egy ilyen hatalmas ruhában üldögélni.

Már csak 15 nap van, és egyre jobban várom a napot, izgulok. Tegnap este például, bár már nagyon fáradt voltam, mégsem tudtam elaludni, mert annyi mindenen járt a fejem az esküvővel kapcsolatban. Milyen érzés lesz, milyen lesz meglátni először a vőlegényem, milyen lesz maga a szertartás... már úgy várom! :)

A szervezés javarészt már készen van, az utolsó simításokat végezzük. Így, hogy sokan a családjainkból levesznek terheket rólunk, sokkal könnyebb. A virágdíszítéseket, csokrokat a nagynéném készíti, a süteményeket, rágcsákat a család süti meg, már csak az italok beszerzése van, az esküvő előtt pedig egy-két nappal a dekorációt együtt csináljuk meg.

Voltam a hétvégén kontypróbán is - nagyon szép lett. Egyszerű, természetes hatású, épp ahogy elképzeltem. Még megyek majd sminkpróbára is, aztán jön a nagy nap! :)

Ami a házat illeti, már a legvégén vagyunk - már ami az enteriőrt illeti, mert kívülről még lesz rajta bőven munka a télig, de már beköltözhető. Elkészült a konyhánk és olyan gyönyörű lett, igazi mediterrán kis fészek. Készülnek a konyhabútorok. A hétvégén - már vagy huszadjára - kitakarítok fenn, beállítom az ágyakba a matracokat és elkezdek kihordani ruhákat, bár ezeket még csökkentett módban lehet csak, mert a gardrób is készül. Kiviszünk egy komódot, és ha minden igaz (és eljutok addig, hogy a nappalit is kitakarítom), akkor a könyvespolcot is, hogy a rengeteg könyvnek legalább egy részét eltehessük a hálószobából. Szóval szépen lassan elkezdünk berendezkedni, hogy ne az utolsó héten (hanem az utolsó 2 hétben :D ) kelljen ezzel időt tölteni.

Amint kialakultunk, mutatok majd képeket, hogy milyen praktikákat vetettünk be, milyen is lett a Rókalyuk.

Közben szervezem a nászutunkat is Pécsre, de ez a legkevesebb, úgyis úgy szeretek utazást szervezni. És olyan jó lesz végre két hetet együtt lenni. A legjobb pedig az érzés, hogy ha hazajövünk Pécsről, akkor sem kell már elválnunk, mert egy közös Otthonba térünk haza. :)

A miértek

Azt hiszem, fiatal házasoknak számítunk. Az én fejemben nem, de az átlaghoz képest úgy tűnik, hogy mégiscsak hamar gondoltuk úgy, hogy összekötjük az életünket. Gondoltam, csinálok egy gyűjtést azokból a kérdésekből, amiket kapok/kapunk, amikor meglátják a gyűrűnket vagy kiderül, hogy hamarosan összeházasodunk.

1. De hát még alig éltetek!/Kiéltétek már magatokat?

Nem tudom, miért van az a fejekben, hogy a házassággal megszűnik az életünk. Sok minden meg fog változni, de pár dolog biztosan nem: ugyanígy 25 évesek leszünk, kedvesek, szépek és fiatalok. Ahogy eddig is jártunk kirándulni, szórakozni, ez ezután sem fog megszűnni. Kiélni magunkat? Mármint milyen értelemben? :) Ezt a kérdést tényleg nem tudom értelmezni. Én például nem szeretném kiélni magam. Folyamatosan élvezzük az életet, az épp aktuális kalandokat együtt. És ebben épp ez a szép. A házasságunk után is fogunk találkozni a barátainkkal, sőt, könnyen lehet, hogy főzni is fogunk rájuk. :) Alig várjuk a kertipartikat, játékokat, közös vacsorákat. Szóval: épp élünk, és épp megéljük az életet közösen. Ezt pedig nem hiszem, hogy meg lehetne unni.

2. De ti nem is éltetek együtt! Hogy meritek ezt így bevállalni? Mi lesz, ha kiderül, hogy nem tökéletes?

Ezen a kérdésen mindig nevetünk és elég markáns véleményünk van.

Azt már most tudjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek - sőt. :) Furcsa, hogy most épp a tökéletes kort éljük minden tekintetben. Tombol a tökéletes alak, tökéletes smink, tökéletes haj, tökéletes pár időszaka, és közben senki sem gondolkozik el azon, hogy tökéletlen, hibákkal és butaságokkal teli emberek mégis hogyan alkothatnának tökéleteset? Természetesen lehet tökéleteset alkotni - együtt (azt hiszem, mindenütt ezen van a hangsúly.) Közösen, elfogadással minden lehet tökéletes.

Az a helyzet, hogy nem azért megyek hozzá, mert csodás és tökéletes - hanem mert minden tökéletlenségével együtt kiegészít engem, ő a legjobb barátom. És fordítva. Innentől kezdve pedig mindegy, hogy hogyan mosogat, hogyan veszi le a ruháját, hova hajítja. Neki mindegy, hogy én fogmosás közben mászkálok, hogy a takarítás több órát vesz igénybe, mert mindig elkalandozok, hogy makacs vagyok. Ezek olyan dolgok, amiken kis odafigyeléssel lehet változtatni. Bosszantóak, de nem ezeken múlik a kapcsolatunk. Amikor én tökéletes leszek, akkor elvárhatom majd, hogy ő is az legyen (Előbb a saját szemedből vedd ki a gerendát, utána keresd a máséban a szálkát...)

Nem akartunk együtt élni, mielőtt összeházasodtunk volna. Egyfelől azt gondolom, hogy az emberek kapcsolata nem valami, amit ki kellene próbálni, hogy működik-e? Ez nem egy ruha vagy cipő, amit felveszek és ha valami nem tetszik, akkor visszateszem a fogasra. Az elmúlt 2,5 év egy nagyszerű, észvesztő utazás volt, ami alatt megismertük egymást, szerelmesek és barátok lettünk, ismerjük egymás legbensőbb titkait, érzéseit, bajait, örömeit, tudom, milyen, ha éhes, ha fáradt, ha jókedvű. Nem hiszem, hogy komoly meglepetések érhetnek. Tudom, hogy a problémákra nem úgy tekintünk, mint amik elől menekülni kellene, hanem megoldjuk őket. Azt hiszem, hogy sokszor az a gond, hogy úgy tekintenek megoldandó feladatokra az emberek, mint óriási bajra, amiből nincs más kiút, csak a másik elutasítása.

Egy kapcsolaton mindig dolgozni kell - mindegy, hogy előtte együtt laktatok-e vagy sem. Mindegy, hány éve vagytok házasok. Mindig ott kell lenni, és mindig igaz lesz, hogy egy kapcsolat annyi lesz, amennyit az emberek egyenként beletesznek.

Másfelől pedig úgy gondoljuk, hogy annak a mély megismerésnek, ami egy együttéléskor megkezdődik, a házasság intimitásában van a helye.

Foto credit Fotokeppel - Keppel Ákos

3. Minek a házasság?

Ez is egy személyes kedvencem. :) Tudom, hogy divatos lett mostanában azt mondani, hogy a házasság az csak egy papír - de hadd cáfoljam ezt meg.

Amikor megkérte a kezem, akkor valami nagyon gyökeresen megváltozott (pedig ott még papír sem volt.) Egyszerűen deklarálta, hogy kellek neki, az övé vagyok, azt akarja, hogy a felesége legyek ebben az életben. A társa. A szerelme. A párja. Igent mondtam. Szavakkal valójában nem lehet elmondani, hogy milyen lelki folyamatok mentek akkor végbe bennem/bennünk, de egyszerűen az elkötelezettségünk lett sokkal mélyebb és még intenzívebb.

A házasság nekem azt jelenti, hogy azok előtt hangosan kimondjuk az összetartozásunkat, akik fontosak az életünkben. Olyan, mint egy rítus, ami elválaszt két kort. Szükséges ahhoz, hogy az összetartozásunk és elköteleződésünk végleges legyen. Kimondjuk, hogy ő az enyém, én meg az övé vagyok, nincs senki más. Ígéretet teszünk egymásnak a hűségre, a szeretetre. Nem csak szavak ezek (jó esetben), hanem akarat, racionálisan meghozott döntés.

Szóval a házasság nekünk fontos és kell. Alapvető dolog.

4. Nem vagytok túl fiatalok ehhez?

Nem. :) El tudjuk magunkat tartani, van egy házunk, ami a közös otthonunk, a kettőnké. Ennél mér csak idősebbek leszünk.

5. Jön a baba?

Ez pedig az, amivel ki lehet akasztani. Nem. Nem jön. Majd akkor jön, ha mi akarjuk. Most pedig csak összeházasodunk, mert szeretjük egymást és el akarjuk kezdeni a közös életet. Aztán majd jöhetnek a gyerkőcök is, amint "kiéltük magunkat". :D

30

A mai napon kereken egy hónap, 30 nap vissza A Napig! Eddig is nagyszerű utazás volt az együtt töltött idő, tele megpróbáltatásokkal, csapatmunkával, összetartással, hittel, de most még jön a hullámvasút vége - és várjuk.

Dolgozni, házat újítani, esküvőt szervezni és közben a mindennapi teendőket megtenni, nem kevés szervezést, kompromisszumot kíván, de szerintem elég jók vagyunk ebben. Sokat fejlődtünk az idő alatt, hogy együtt kellett dolgoznunk - és azért azt is megállapítottuk, hogy jó, hogy nem dolgozunk együtt egész nap. A végére örök harag lenne. :)

Szóval a végén járunk, fáradtak vagyunk, de várjuk az esküvőt, hogy kimondjuk mindenki előtt, hogy minden hibánkkal, hiányosságunkkal, emberségünkkel együtt akarjuk a másikat. A szervezés sínen van, ennek is a végét látom már, ami nagyon kell, mert azért néha kedvem lett volna odavágni az egészet a földhöz. De végül is... :) Mindig mindent elrendezett az Isten, és ez olyan jó érzés.

A házikó olyan szép. Készen vagyunk a felső szinttel, a végső simításokat végezzük az alsón - és reméljük, hogy az esküvő előtti héten mindent át tudunk vinni, hogy aztán május 14-től az legyen a közös otthonunk.

Igyekszem még írni, de ha mégsem sikerül, akkor tudjátok, hogy azért van, mert számolunk vissza... :)

Foto credit Fotokeppel - Keppel Ákos