Schlumbergera

Avagy a karácsonyi kaktusz, amit másutt - találóbban - hálaadási kaktusznak is hívnak, mert november végén bontja csodás virágait! A mieink is kezdik megmutatni, mi van a tömött bimbók belsejében, így fényképeztem párat, mert olyan gyönyörűek! Színűkkel a karácsony előfutárai, hírmondói.

Lipton

Ma Édesanyától kaptam ajándékba egy díszdobozos Lipton teakészletet. A doboz nagyon jól néz ki, alkalmas későbbi teák tartására is (képet holnap teszek fel). A dobozban két doboz tea található, mindkettő zöld tea: az egyik citromos, a másik narancs-mandarinos ízesítésű. A különlegességük az, hogy prémium kategóriásak, vagyis a legjobb minőségű tea kerül a kis tasakokba. Ha már tasakoknál tartunk, a másik különlegesség épp ezekkel kapcsolatos. A Lipton kifejlesztett egy új technológiát. A leveleket gúla/piramis alakú zacskókba teszik, amiknek a tapintása a selyemhez hasonlít, maga az anyag pedig formatartó. Állítólag ez nem csak azért jó, mert így nagyobb, azaz jobb minőségű tealevelet, illetve nagyobb (valóban szemmel látható) héj és gyümölcshús darabokat lehet beletenni, hanem még a kioldódása is sokkal egyenletesebb, ízletesebb lesz. Utóbbiban nem tudom, mennyire lehet hinni, de a gúlák nagyon mutatósak.

Hosszas kutatás után megtaláltam, hol vannak ma a Lipton teaültetvények. Ez azért fontos, mert az előző írásomban is említettem talán, hogy a tealevél íze nem csak a fermentálástól függ, hanem attól is, hol termesztették. Más az íze egy kínai és ceyloni tealevélből készült teának; valamint fontosnak tartom, hogy a származási helyet pontosan feltüntessék a dobozoláson. Ez sajnos nincs rajta a Lipton dobozain, de a honlapjukon bonyodalmas keresés után rálelhet az ember.

A Liptonnak saját teaültetvényei vannak Kelet-Afrikában, pontosabban Kenyában és Tanzániában. Sajnos a teafák pontos fajtájáról (sinensis, lasiocalyx, assamica) nem írnak, azonban azt megtudjuk, hogy a hegyekben termesztenek, sok a napsütés és az eső, az Egyenlítő egyéb pozitív hatásai végett pedig egész évben tudnak termelni és szüretelni.

Ma megkóstoltuk a narancs-mandarin ízesítést - nagyon finom volt! A teát két percig kell 90 fokos vízben áztatni, majd minél melegebben inni. Csodaszép áttetsző zöldes színe van, a narancs illata és aromáját tökéletesen érezni, az íze elég karakteres, de lágy is, mint a zöld tea általában. A minőségét az is mutatja, hogy alkalmas második forrázásra is - ekkor természetesen már nem olyan erős, mint az első alkalommal. A színe arany-átlátszó, de az íze és az aromák szinte ugyanolyan jól érezhetőek.

Elnyerte a tetszésem, ajánlom! Azt hiszem, írok majd a kedvenc teamárkáimról... :)

Tejkaramellás torta

Tegnap a könyvtárban beleszaladtam a Nélkülözhetetlen desszertek című könyvbe, és éreztem, hogy számomra a könyv is nélkülözhetetlen. Így ma ebből sütöttem egy süteményt, a karamellás tortát. Íme, itt a recept, próbáljátok ki Ti is, mert isteni lett!

Hozzávalók az omlós tésztához:

250 g finomliszt

125 g vaj

3 evőkanál kristálycukor

1 tojássárgája

1 evőkanál hideg víz

Elkészítés:

A lisztet szitáljuk bele egy nagy edénybe, így levegős lesz, ezáltal a tészta könnyedebb lesz. Adjuk hozzá a kis darabokra vágott vajat, és morzsoljuk el a liszttel.

Az átszitált liszt könnyedebb, levegősebb

Ezután adjuk hozzá a cukrot, a tojássárgáját és a vizet, majd gyors, erőteljes mozdulatokkal dolgozzuk egybe a tésztát. Lehet, hogy úgy tűnik, nem áll össze a tészta, de ne pánikoljatok: gyorsabban kell gyúrni, erővel. Ha összeállt a tészta, betesszük a hűtőbe 20 percre, hogy lehűljön. Azután kivesszük és kinyújtjuk, egy 22 cm átmérőjű tortaformába tesszük, a széleit is kitesszük tésztával. Ismét visszatesszük 20 percre hűlni a hűtőbe; közben a sütőt 180 °C-ra előmelegítjük.

Ha letelt a hűtés ideje, kivesszük a tésztát, megszurkáljuk a tetejét egy villával, hogy a gőz tudjon távozni sülés közben. Egy másik sütőpapírt terítünk a tészta tetejére, arra pedig száraz babot vagy rizst teszünk, hogy ne púposodjon fel a tészta, hanem egyenletes maradjon sülés közben is (természetesen akinek van, használhat kerámiagolyókat is). 35 percig sütjük 180 °C-on. Azért kell előtte 20 percig hűteni, illetve a sütőt előmelegíteni, hogy a tészta roppanósra süljön, ahogy hirtelen a hidegről a melegre kerül.

Amíg sül a tészta, elkészíthetjük a tölteléket.

Hozzávalók a tejkaramella töltelékhez:

370 g cukor (az eredeti recept barna cukrot ír, de finom lesz fehér cukorra is)

80 g finomliszt

5 dl tej

90 g vaj

2 teáskanál vaníliaesszencia

2 tojássárgája

Elkészítés:

Egy lábasba tesszük a cukrot és a lisztet, kikeverjük őket, majd lassanként adagoljuk a tejet, amellyel folyamatosan keverjük a lisztes cukrot, hogy elkerüljük a csomósodást. Amikor csomómentesre kikevertük, feltesszük kis lángra főni, állandóan kavarjuk, nehogy leégjen, és a vajat felolvasztjuk benne. Utána addig főzzük (körülbelül 8 percig), amíg fel nem forr, és elkezd besűrűsödni. Amikor sűrű lett a krém, levesszük a tűzről, és kicsit hűlni hagyjuk, közben néha megkeverjük, hogy ne csomósodjon. Amikor lehűlt egy kicsit, beletesszük a két tojássárgáját, jól eldolgozzuk.

Készítsük el ezután a három tojássárgájából a habot a tetejére! Kis sóval elkezdjük keményre verni a fehérjét, és amikor elértük a megfelelő állagot, akkor 4 evőkanálnyi cukrot adunk hozzá.

Ezután rákenjük és eloszlatjuk a tésztán a krémet, majd a tetejére rákenjük a habot, és az egészet visszatesszük sülni 10-15 percre, míg barna nem lesz a hab a tetején. Utána hagyjuk hűlni.

Személyes megjegyzések:

A tölteléknek csak a fele mennyiségét írja a könyv, de miután azt elkészítettem, nagyon kevésnek találtam, ezért csináltam még egy adagot, azaz duplát, és szükség is volt rá, hogy rendesen kitöltse a helyet. Ide már ezt a verziót írtam.

Az a tapasztalatunk, hogy legalább egy fél, egy napot érdemes pihenni hagyni ezt a sütit több okból. Így is mennyeien finom, de a tölteléknek idő kell a megszilárduláshoz (mi úgy 30 perccel a sütés végre után vágtuk fel, és akkor még nagyon folyt); valamint annyi idő alatt a tészta még inkább omlós lesz, megpuhul, kicsit magába szívja a krémet. Holnap egy másik változatát csinálom meg, ha jól sikerül, azt is hozom.

Jó sütést, jó falatozást!

Pötyi története

Pötyi a szomszéd kiscica. A szomszédaink pár hónapja költöztek ide, hoztak magukkal egy kölyök kuytust, majd szeptemberben lett egy kölyök cica. Mivel köztudott, hogy a kutya és macska nem túl jó barátok, valószínűleg a cica unatkozhatott odaát, ezért elkezdett sűrűn átjárni hozzánk. A kis picit sűrűn elkaptuk és "megnyúztuk", játszottunk vele, de nyilvánvaló volt, hogy Julcsa macska érdekli őt igazán.

Aranyosnak találtuk, ahogy a szürke csíkjaival, rózsaszín foltos mancsaival ugrabugrál a kertben, kergeti Julit, aki - meglepő -, de félt tőle (legalábbis úgy tetszett). Minden macskának megvan a maga temperamentuma és egyénisége. Az én cicám, Juci (akinek egyébként ezer becézése van, így Juci egyenlő Julival) egy nagyon nyugodt kiscica, ilyenkor, a hideg idő beköszöntével ölcica lesz, sokat van benn, többnyire szófogadó, nagy színész, aki egyetlen pillantással képes megbékíteni (vagy felbosszantani); nagyon játékos még mindig, és... lökött. Vagy annak mutatja magát.

Pötyi egészen más karakter. Vadóc, rátarti és akaratos, aki egyáltalán nem bírja, ha ölbe veszik, ha nem az van, amit ő akar. Olyannyira nem bírja, hogy elkezd morogni (de mindig elkezdek rajta nevetni, nem tudom komolyan venni), karmol és harap is, de annyira óvatosan, hogy meg sem érzi az ember. Ő is roppant játékos, csak egy kis indián módjára: vadan. (Eredetileg az Apacs nevet akartuk neki adni, de mivel szürke pöttyös a feje és mindig pattog, ezért lett a neve Pötyi - no meg egy csibészhez ez jobban illik).

Szóval megjött egy délután Pötyi. Tudni kell a cicákról, hogy roppant sértődékenyek, és ha új macska kerül a házhoz, akkor hagyni kell, hogy az idősebb megnevelje a kisebbet, így kivívja a tiszteletét. Amikor először találkoztam Pötyivel, Juci nem volt ott, de elkövettem azt a hibát, hogy felkaptam a pici cicát, és jól megdögönyöztem. Persze az én macskám érezte a másik szagát rajtam, meg is sértődött. Utána kiengeszteltem, ezentúl pedig figyelek arra, hogy mindig Julcié legyen a több figyelem.

Nem adtunk neki enni, csak játszottunk vele. Nem akartuk elcsábítani a szomszédtól, úgyhogy ebben állapodtunk meg. Pötyi azonban annyira szemtelen lett, hogy elkezdett bejárni a teraszunkra, így elseprűztük, mert meg kell nekik tanítani időben, meddig terjed az a terület, amíg elmerészkedhetnek. Egyedül Juci jöhet be a teraszra, illetve a házba (ott is csak bizonyos helyekre), más cicának (vagy állatnak) nem szabad.

Ez annyira megviselte a lelkét, hogy tanult belőle, nem ült bele többé a kaktuszba, és leszokott a feljárásról. Kevesebb időm volt kinn lenni, úgyhogy nem is láttam nagyon. Szerdán viszont kimentem összegereblyézni a mérhetetlen mennyiségű lehullott falevelet, és akkor megjelent. Nagyon megnőtt, de még mindig szép kiscica. Persze még mindig kölök, de ilyenkor nagyon gyorsan nőnek. Julci még mindig fél tőle (nevetséges amúgy). Eddig könnyűszerrel megfogtam a kis tapasztalatlan muskétást, most már azonban átlát a szitán - de nem az enyémen.

Félórás kergetőzés megunása után elővettem a játékosabbik felem (már csak azért is, mert vagy százszor bebújtam utána a tujába, de egyszer sem sikerült megfogni), és levettem Juci játszókötelét (aki ezt amúgy apatikus, tettetett, "engem ez nem érdekel" tekintettel bámulta az eseményeket), és elkezdtem előtte húzkodni. Persze harapott rá a kis bolond, el is kaptam. Pötyi mit sem változott pár hét alatt: megfosztottam a szabadságától, morogni, fújni kezdett, mocorogni és rúgkapálni, de én tartottam. Megsimogattam, megnézegettem, és arra a következtetésre jutottam, hogy lánynak kell lennie a jelek alapján. Persze fiús lány, valószínűleg a kutya fiúsítja így. Vagy ilyen a természete. Ki tudja.

Pötyi aznap felmerészkedett a teraszunkra megint, ugyanis hosszas játék után oda tettem fel a kötelet, amit szeretett volna ellopni. Juci ült a kosarában, majd hirtelen felugrott. Ilyet akkor szokott csinálni, amikor valamit észrevesz - gyanút fogtam, és nem is tévedtem.

Aznap este kivittem a szemetet, és még egy kicsit játszottam Pötyivel, aki, mikor hazaért a gazdája, rögtön kereket oldott. A következőt hallottam a szomszédunktól:

- Nahát, te meg merre kódorogsz, Lala?

Hm. Pedig biztos voltam benne, hogy Pötyi kislány fiús habitussal, de a gazdái szerint fiú. Vajon kinek van igaza..? Mindenesetre szerintem a Pötyi jobban illik hozzá. Már csak azért is, mert amellett, hogy kópé, még engedetlen is.

Péntek reggel, amikor Jucika reggelizett a csukott ajtónál, Pötyi megtalálta a teraszunk egyetlen gyenge pontját, egy nagyjából 10x10 centiméteres, fél méter magasan lévő kis lyukat - és bejött. Anya dühöngött, Juci apatikus volt, Pötyi menekülni próbált - én meg aludni.

Pötyi, mi lesz a történeted folytatása? ...

(Képet még nem tudtam készíteni róla, de majd elkapom!)

Diótorta

Az alább ismertetett süteményt elkészítettem magamnak a születésnapomra - osztatlan sikere volt! A már említett teás receptkönyvből lestem ki ezt is, nagyon szép volt a fotón. Bár az enyém nem olyan lett, mint a képen - viszont jobb. Isteni finom, ropogós a dió miatt, kicsit hasonlít a grillázsra. A tejszínhabbal remekül kiegészítik egymást, kellemesen krémes lesz tőle. Íme, ilyen egyszerű elkészíteni!

Hozzávalók:

A tésztához:

180 g liszt

100 g puha vaj (ne folyós legyen, hanem szobahőmérsékletű)

30 g porcukor (én 120 körül tettem bele)*

1 tojás

2 csipetnyi só

A lisztbe belemorzsoljuk a puha vajat, hozzáadjuk a porcukrot, a csipetnyi sót és a tojást, majd gyors mozdulatokkal összedolgozzuk őket. A cél az, hogy ne ragadjon a tészta a kezünkhöz. Amint ez megvan, cipót formálunk belőle, celofánba csomagoljuk, és legalább egy órára a hűtőbe tesszük hűlni. A tészta a kezünk melegétől felmelegszik, ezért a nyújthatóság végett muszáj lehűteni.

* Nem tudom, miért, de nekem végül nem lett nyújtható a tésztám. Arra gyanakszom, hogy a több cukor kicsapódott a tetejére, ezért ragacsos lett. Ezt úgy oldottam meg, hogy nyújtás helyett a képen látható módon egyszerűen belenyomogattam a tepsibe. Nem tudom, milyen az eredmény kevesebb cukorral, de én nem szeretem az ízetlen tésztát, ezért inkább nyomogatok, minthogy ne legyen édes a tészta. 

Amíg a tészta lehűl, pihenhetünk, olvasgathatunk vagy elkortyolhatunk egy meleg kakaót, teát. 

Mikor letelt az ideje, kivajazunk egy 25 cm átmérőjű formát (az enyém 28 cm, és bőven befedte a tészta, még sok is volt). A tésztát kinyújtjuk (ha sikerül), és beletesszük a formába úgy, hogy a szélein is legyen tészta. A felesleget levágjuk. Ha nem megy a nyújtás, akkor nyomkodjuk. A tésztát így visszatesszük 10 percre a hűtőbe, közben elkezdjük előmelegíteni a sütőt 180 fokra.

Hozzávalók a töltelékhez:

260 g tisztított dió (keressünk szép fél diókat a tetejére díszítésnek)

3 tojás

125 g cukor

75 g vaj

A keverést kézi verővel kell csinálni a diók épsége végett, de ne aggódjatok, mire végeztek, szép kis karizmotok lesz!

A puha vajat kikeverjük a cukorral úgy, hogy krémes legyen, teljesen eltűnjenek a vajdarabkák. Utána egyenként hozzáütjük a tojásokat, és mindegyikkel alaposan kikeverjük. A massza szép krémes lesz, a cukor lassan elkezd felolvadni. Ha megfelelő az állaga (nincsenek benne vajmaradékok), akkor hozzáadjuk az előzőleg durvára összetört dióbelet. A durvára összetört nálam azt jelentette, hogy egy kicsit a mozsárral megtörögettem, de nem zavart, ha marad benne nagyobb darab.

Mindezt utána ráöntjük a tésztára, elegyengetjük, hogy mindenhová jusson. A tetejére feltesszük a fél diókat, hogy szép legyen, majd betesszük a 180 °C-os sütőbe, és jó 45 percig sütjük.

Az történik, hogy a tészta vékony, de jó textúrájú lesz sütés közben, nem lesz túl puha, túl kemény; a dió pedig istenien ropogós, a cukor körbevonja, és egy grillázsjellegű páncélt képez (nem olyan kemény, nyugalom!). 

Íme, a végeredmény:

Az idei születésnapomon volt a legtöbb tortám: 4 darab (a nem ehetővel együtt 5 - a nem ehető természetesen nem azt jelenti, hogy rossz volt, hanem azt, hogy "nem létezett" - rajzolva kaptam). Sütöttem magamnak ezt, anyukámtól kaptam egy csokisat, mamától egy orosz krémtortát, apa unokatesójától pedig egy fekete erdő tortát. Nyami! Másnap estére már minden elfogyott!

Mama tortája

Laci fekete erdő tortája

És ami aznap este maradt belőlük. A jobb sarokban Anyuka tortája

 Jó kis születésnap volt, jobban nem is telhetett volna! Együtt voltunk, jó sokan voltunk, játszottunk, beszélgettünk, és rég látott rokonok is jöttek. Helló, 22!

Őszi táj

Ma kirándultunk egyet a hegyeken, dombokon, erdőn és tisztáson, szedtünk még egy nagy adag kökényt (most már mennyei íze volt nyersen is, mert megcsípte a dér: megpuhult, és édesen kesernyéssé vált!), egy kis vackort és csipkebogyót. Íme, a képek!

Szemben a vackor lelőhelye, melyet életem kockáztatásával közelítettem meg.

Elsuhanó táj