Pötyi a szomszéd kiscica. A szomszédaink pár hónapja költöztek ide, hoztak magukkal egy kölyök kuytust, majd szeptemberben lett egy kölyök cica. Mivel köztudott, hogy a kutya és macska nem túl jó barátok, valószínűleg a cica unatkozhatott odaát, ezért elkezdett sűrűn átjárni hozzánk. A kis picit sűrűn elkaptuk és "megnyúztuk", játszottunk vele, de nyilvánvaló volt, hogy Julcsa macska érdekli őt igazán.
Aranyosnak találtuk, ahogy a szürke csíkjaival, rózsaszín foltos mancsaival ugrabugrál a kertben, kergeti Julit, aki - meglepő -, de félt tőle (legalábbis úgy tetszett). Minden macskának megvan a maga temperamentuma és egyénisége. Az én cicám, Juci (akinek egyébként ezer becézése van, így Juci egyenlő Julival) egy nagyon nyugodt kiscica, ilyenkor, a hideg idő beköszöntével ölcica lesz, sokat van benn, többnyire szófogadó, nagy színész, aki egyetlen pillantással képes megbékíteni (vagy felbosszantani); nagyon játékos még mindig, és... lökött. Vagy annak mutatja magát.
Pötyi egészen más karakter. Vadóc, rátarti és akaratos, aki egyáltalán nem bírja, ha ölbe veszik, ha nem az van, amit ő akar. Olyannyira nem bírja, hogy elkezd morogni (de mindig elkezdek rajta nevetni, nem tudom komolyan venni), karmol és harap is, de annyira óvatosan, hogy meg sem érzi az ember. Ő is roppant játékos, csak egy kis indián módjára: vadan. (Eredetileg az Apacs nevet akartuk neki adni, de mivel szürke pöttyös a feje és mindig pattog, ezért lett a neve Pötyi - no meg egy csibészhez ez jobban illik).
Szóval megjött egy délután Pötyi. Tudni kell a cicákról, hogy roppant sértődékenyek, és ha új macska kerül a házhoz, akkor hagyni kell, hogy az idősebb megnevelje a kisebbet, így kivívja a tiszteletét. Amikor először találkoztam Pötyivel, Juci nem volt ott, de elkövettem azt a hibát, hogy felkaptam a pici cicát, és jól megdögönyöztem. Persze az én macskám érezte a másik szagát rajtam, meg is sértődött. Utána kiengeszteltem, ezentúl pedig figyelek arra, hogy mindig Julcié legyen a több figyelem.
Nem adtunk neki enni, csak játszottunk vele. Nem akartuk elcsábítani a szomszédtól, úgyhogy ebben állapodtunk meg. Pötyi azonban annyira szemtelen lett, hogy elkezdett bejárni a teraszunkra, így elseprűztük, mert meg kell nekik tanítani időben, meddig terjed az a terület, amíg elmerészkedhetnek. Egyedül Juci jöhet be a teraszra, illetve a házba (ott is csak bizonyos helyekre), más cicának (vagy állatnak) nem szabad.
Ez annyira megviselte a lelkét, hogy tanult belőle, nem ült bele többé a kaktuszba, és leszokott a feljárásról. Kevesebb időm volt kinn lenni, úgyhogy nem is láttam nagyon. Szerdán viszont kimentem összegereblyézni a mérhetetlen mennyiségű lehullott falevelet, és akkor megjelent. Nagyon megnőtt, de még mindig szép kiscica. Persze még mindig kölök, de ilyenkor nagyon gyorsan nőnek. Julci még mindig fél tőle (nevetséges amúgy). Eddig könnyűszerrel megfogtam a kis tapasztalatlan muskétást, most már azonban átlát a szitán - de nem az enyémen.
Félórás kergetőzés megunása után elővettem a játékosabbik felem (már csak azért is, mert vagy százszor bebújtam utána a tujába, de egyszer sem sikerült megfogni), és levettem Juci játszókötelét (aki ezt amúgy apatikus, tettetett, "engem ez nem érdekel" tekintettel bámulta az eseményeket), és elkezdtem előtte húzkodni. Persze harapott rá a kis bolond, el is kaptam. Pötyi mit sem változott pár hét alatt: megfosztottam a szabadságától, morogni, fújni kezdett, mocorogni és rúgkapálni, de én tartottam. Megsimogattam, megnézegettem, és arra a következtetésre jutottam, hogy lánynak kell lennie a jelek alapján. Persze fiús lány, valószínűleg a kutya fiúsítja így. Vagy ilyen a természete. Ki tudja.
Pötyi aznap felmerészkedett a teraszunkra megint, ugyanis hosszas játék után oda tettem fel a kötelet, amit szeretett volna ellopni. Juci ült a kosarában, majd hirtelen felugrott. Ilyet akkor szokott csinálni, amikor valamit észrevesz - gyanút fogtam, és nem is tévedtem.
Aznap este kivittem a szemetet, és még egy kicsit játszottam Pötyivel, aki, mikor hazaért a gazdája, rögtön kereket oldott. A következőt hallottam a szomszédunktól:
- Nahát, te meg merre kódorogsz, Lala?
Hm. Pedig biztos voltam benne, hogy Pötyi kislány fiús habitussal, de a gazdái szerint fiú. Vajon kinek van igaza..? Mindenesetre szerintem a Pötyi jobban illik hozzá. Már csak azért is, mert amellett, hogy kópé, még engedetlen is.
Péntek reggel, amikor Jucika reggelizett a csukott ajtónál, Pötyi megtalálta a teraszunk egyetlen gyenge pontját, egy nagyjából 10x10 centiméteres, fél méter magasan lévő kis lyukat - és bejött. Anya dühöngött, Juci apatikus volt, Pötyi menekülni próbált - én meg aludni.
Pötyi, mi lesz a történeted folytatása? ...
(Képet még nem tudtam készíteni róla, de majd elkapom!)
Aranyosnak találtuk, ahogy a szürke csíkjaival, rózsaszín foltos mancsaival ugrabugrál a kertben, kergeti Julit, aki - meglepő -, de félt tőle (legalábbis úgy tetszett). Minden macskának megvan a maga temperamentuma és egyénisége. Az én cicám, Juci (akinek egyébként ezer becézése van, így Juci egyenlő Julival) egy nagyon nyugodt kiscica, ilyenkor, a hideg idő beköszöntével ölcica lesz, sokat van benn, többnyire szófogadó, nagy színész, aki egyetlen pillantással képes megbékíteni (vagy felbosszantani); nagyon játékos még mindig, és... lökött. Vagy annak mutatja magát.
Pötyi egészen más karakter. Vadóc, rátarti és akaratos, aki egyáltalán nem bírja, ha ölbe veszik, ha nem az van, amit ő akar. Olyannyira nem bírja, hogy elkezd morogni (de mindig elkezdek rajta nevetni, nem tudom komolyan venni), karmol és harap is, de annyira óvatosan, hogy meg sem érzi az ember. Ő is roppant játékos, csak egy kis indián módjára: vadan. (Eredetileg az Apacs nevet akartuk neki adni, de mivel szürke pöttyös a feje és mindig pattog, ezért lett a neve Pötyi - no meg egy csibészhez ez jobban illik).
Szóval megjött egy délután Pötyi. Tudni kell a cicákról, hogy roppant sértődékenyek, és ha új macska kerül a házhoz, akkor hagyni kell, hogy az idősebb megnevelje a kisebbet, így kivívja a tiszteletét. Amikor először találkoztam Pötyivel, Juci nem volt ott, de elkövettem azt a hibát, hogy felkaptam a pici cicát, és jól megdögönyöztem. Persze az én macskám érezte a másik szagát rajtam, meg is sértődött. Utána kiengeszteltem, ezentúl pedig figyelek arra, hogy mindig Julcié legyen a több figyelem.
Nem adtunk neki enni, csak játszottunk vele. Nem akartuk elcsábítani a szomszédtól, úgyhogy ebben állapodtunk meg. Pötyi azonban annyira szemtelen lett, hogy elkezdett bejárni a teraszunkra, így elseprűztük, mert meg kell nekik tanítani időben, meddig terjed az a terület, amíg elmerészkedhetnek. Egyedül Juci jöhet be a teraszra, illetve a házba (ott is csak bizonyos helyekre), más cicának (vagy állatnak) nem szabad.
Ez annyira megviselte a lelkét, hogy tanult belőle, nem ült bele többé a kaktuszba, és leszokott a feljárásról. Kevesebb időm volt kinn lenni, úgyhogy nem is láttam nagyon. Szerdán viszont kimentem összegereblyézni a mérhetetlen mennyiségű lehullott falevelet, és akkor megjelent. Nagyon megnőtt, de még mindig szép kiscica. Persze még mindig kölök, de ilyenkor nagyon gyorsan nőnek. Julci még mindig fél tőle (nevetséges amúgy). Eddig könnyűszerrel megfogtam a kis tapasztalatlan muskétást, most már azonban átlát a szitán - de nem az enyémen.
Félórás kergetőzés megunása után elővettem a játékosabbik felem (már csak azért is, mert vagy százszor bebújtam utána a tujába, de egyszer sem sikerült megfogni), és levettem Juci játszókötelét (aki ezt amúgy apatikus, tettetett, "engem ez nem érdekel" tekintettel bámulta az eseményeket), és elkezdtem előtte húzkodni. Persze harapott rá a kis bolond, el is kaptam. Pötyi mit sem változott pár hét alatt: megfosztottam a szabadságától, morogni, fújni kezdett, mocorogni és rúgkapálni, de én tartottam. Megsimogattam, megnézegettem, és arra a következtetésre jutottam, hogy lánynak kell lennie a jelek alapján. Persze fiús lány, valószínűleg a kutya fiúsítja így. Vagy ilyen a természete. Ki tudja.
Pötyi aznap felmerészkedett a teraszunkra megint, ugyanis hosszas játék után oda tettem fel a kötelet, amit szeretett volna ellopni. Juci ült a kosarában, majd hirtelen felugrott. Ilyet akkor szokott csinálni, amikor valamit észrevesz - gyanút fogtam, és nem is tévedtem.
Aznap este kivittem a szemetet, és még egy kicsit játszottam Pötyivel, aki, mikor hazaért a gazdája, rögtön kereket oldott. A következőt hallottam a szomszédunktól:
- Nahát, te meg merre kódorogsz, Lala?
Hm. Pedig biztos voltam benne, hogy Pötyi kislány fiús habitussal, de a gazdái szerint fiú. Vajon kinek van igaza..? Mindenesetre szerintem a Pötyi jobban illik hozzá. Már csak azért is, mert amellett, hogy kópé, még engedetlen is.
Péntek reggel, amikor Jucika reggelizett a csukott ajtónál, Pötyi megtalálta a teraszunk egyetlen gyenge pontját, egy nagyjából 10x10 centiméteres, fél méter magasan lévő kis lyukat - és bejött. Anya dühöngött, Juci apatikus volt, Pötyi menekülni próbált - én meg aludni.
Pötyi, mi lesz a történeted folytatása? ...
(Képet még nem tudtam készíteni róla, de majd elkapom!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése