Őszi hangulatok

Hát, most már hivatalosan is ősz van - kinn is, a hőmérőn is és a lelkemben is. Nyilván komolyan hozzásegített ehhez az érzéshez, amíg bepakoltuk a téli tüzelőt, meg az, hogy a kandallóban ropog a tűz. A ma reggeli kilépés a meleg lakásból pedig szörnyű volt - azt hiszem, lassan felveszem a kesztyűm és a sapkámat is.

Ennek a sütőtökös aprósüteménynek a receptjét pedig záros határidőn belül megosztom. :)

Sterilizálás

"Leszedtük az égről az összes szenteket, és elkívántuk a kurva anyjába a sok idiótát, de még olyan cifra káromkodások is eszünkbe jutottak, amelyeket korábban sose ejtettünk ki a szánkon, sőt, még csak abban sem vagyunk biztosak, hogy egyáltalán léteznek, de még így sem sikerült lecsillapítani azt a mérhetetlen dühöt, amely elöntött bennünket ma reggel, amikor megtudtuk, hogy mindaz, amit eddig csináltunk, lószart se ér, és hogy az összes eddigi tudásunkat meg tapasztalatunkat dobhatjuk ki a szemétbe. A nagyokosok, akik örök időktől fogva idejárnak hozzánk, hogy a mi tengerünkben áztassák a seggüket, mi meg lemondtunk a legfinomabb falatokról, és feltálaltuk nekik, mert magunk is úgy hittük, hogy úgyse vagyunk mi ahhoz eléggé kifinomultak, az a rengeteg német, francia, angol és isten tudja ki még, szóval az összes külföldi meg turista, akik halálra dicsértek bennünket, és azt állították, hogy itt és csakis itt létezik az igazi földi Paradicsom, és be is bizonyították, hogy nem hazudtak, mert rendre visszatértek, bekvártélyozták magukat, végül mindent felvásároltak, gondolván, hogy ez itt másmilyen, mint az, ahonnan elmenekültek, egyszóval azok ott, tőlünk nyugatra most ünnepélyesen kijelentették, hogy semmirekellők vagyunk, mindent rosszul csinálunk, és ha olyan jól akarunk élni, ahogy ők, akkor mindent úgy kell csinálnunk, ahogy ők mondják. És sikerült meggyőzniük a mi helyi törzsfőinket meg varázslóinkat arról, hogy ez így természetes, és hogy csak ők tudják, hogy kell normális életet élni. És most ezek a mieink úgy nyomják ezt a süket dumát nekünk, mintha közülük valók lennének. [...]

Forrás: Pinterest

Képtelenek vagyunk elhinni, hogy a nyitott tűzhelyen, amit még az apánk rakott kőből, soha többé nem süthetünk semmit, ma sütőrácsot meg végleg a szögre akaszthatjuk, hogy a régmúlt időkről tanúskodjon, amikor még primitív barbárként éltünk, és kézzel forgattuk a tűzön azt, ami egykor élt. Abban a vastag bibliában, amit tanulmányozás céljából küldtek nekünk, feketén.fehéren az áll, hogy amikor legközelebb eljönnek nyaralni meg szórakozni, a feleségünknek úgy kell tüzet gyújtania és megsütnie rajta a halat vagy a húst, hogy nem érhet hozzá puszta kézzel, merthogy kesztyűt kell viselnie, biztos azért, hogy látszódjon rajta, valódi dáma lett belőle, annak ellenére, hogy őket szolgálja ki. A háziállatoknak pedig bizonyítvánnyal kell rendelkezniük arról, hogy emberséges körülmények között éltek és nevelkedtek, vagyis csempézett, melegvízzel ellátott istállókban, és hogy kizárólag zacskós táppal etették őket.

A nagyapánknak, aki egyik kezén meg tudja számolni, hányszor tette ki a lábát a szigetről, és akkor is mindig csak egy napra, most el kell magyaráznunk, hogy nyugodtan elfelejtheti a szőlővessző-parázson a szőlőben sütött húsos szalonna elfogyasztása után elszívott cigarettáit és lehajtott hosszúlépéseit, merthogy a hosszú élet titka egészen másfajta szokásokban rejlik, hogy milyenekben, azt még mi sem tudjuk, de egészen biztosan nem azokban, amelyeket életének eddigi kilencven évében kultivált. Amikor megemlítjük neki, hogy mostantól fogva nem főzhet pálinkát az udvarban, egészen elszontyolodik, de hát fiam, mondja, az olyan, mintha börtönbe lennénk zárva, akkor meg minek élünk?!"

Részlet Senki Karuza Szigetlakók c. könyvéből (Libri Kiadó, Budapest, 2012. pp. 19-22.)

Mennyi is volt az annyi?

Azt ígértem, hogy írok még egy összegzést arról, hogy hozzávetőleg mennyiből jöttünk ki az esküvő végén. Szerintem ez nem egy olyan dolog, amiről ne lehetne beszélni, ráadásul a tapasztalatcsere fontos lehet, hogy mások is tudjanak spórolni - ha akarnak. Pontos számokat nem tudok mondani, mert van, amire nem emlékszem pontosan. Látni fogjátok, hogy mennyi áldás volt az esküvőnk alatt, mert sok mindent kaptunk ajándékba, azokra pedig így nem kellett költenünk.
Hosszú bejegyzés. :)

1. A helyszín

A helyszínkeresés volt a legstresszesebb része az egész szervezésnek. Anélkül, hogy nagyon belemennék a részletekbe, azért elmondom, hogy az után, hogy az interneten leszűrt, a környékünkön lévő helyszínekből kizártuk azokat, amik biztosan nem jöhetnek szóba (távolság, stílus(hiány), ár), elmentünk egy helyre, ahol rögtön kiábrándultam ebből az egészből, mert csak a lehúzást éreztem, ráadásul az egész hely középszerű volt (olyan értelemben, hogy mindent így akartak megcsinálni, a helyszín maga szép lehetett volna).

Az első áldásunk itt jött. Az egyik kollégám, aki itt rendezvényszervezéssel foglalkozik, említette, hogy a testvérének van egy borospincéje, ahol történetesen szokott esküvőket szervezni, szívesen megbeszéli vele, hogy erre való tekintettel állapodjunk meg egy árban. Elmentünk hozzá, beleszerettünk a pincéjébe és a lehetőségekbe, így kivettük május 14-re. A vacsoránk így a Budafoki Seybold-Garab Pincészetben volt.

Nagyon készségesen megengedték azt, hogy mi vigyük a süteményeket, italokat, mi díszítsünk. Így ők csak a főételeket készítették nekünk (ott helyben, frissen), valamint az asztalokat és székeket, és azok terítését adták nekünk. Úgy emlékszem, hogy 270-300000 Ft lett végül. A vendégeink 50-en voltak, ebből 5 gyerek volt.

2. Polgári esküvő

Amennyiben a polgári esküvő nem két tanúval történik, úgy fizetni kell érte. Ez nálunk 14000 Ft körül volt, de megért minden fillért, mert nagyon szépen adtak minket össze (és ezt úgy mondom, hogy voltam pár esküvőn, eddig csak egy olyanon voltam, ami tényleg csodás volt - meg a miénken :) )

3. Ruhák

A menyasszonyi ruháról korábban már írtam, az 58000 Ft volt. A cipőm 4000 Ft körül lehetett. Bence ruhája és cipője pedig úgy 70000 Ft-ből jött ki. Mi itt úgy voltunk vele, hogy az öltönyét, ingjét még úgyis fogja használni, úgyhogy akkor vegyünk olyat, amit ráigazítanak és jól áll neki máskor is. Úgyhogy itt nem sajnáltuk a pénzt.

4. Díszítés

A nagynéném csinálta a díszítést, és nagyon sok mindent a családban szedtünk össze. Az égőket, kis asztaldíszeket így kértük kölcsön, de mindannyian sok pici darabot vittünk be, hogy még hangulatosabb legyen a helyszín (mutatok még majd képeket). Ami itt költségként felmerült (de eléggé elengedhető), az a kb. 500 teamécses volt, nagyobb gyertyák és két nagy mécsestartó - de ezekkel pedig úgy voltam, hogy a házunkban amúgy is használnék ilyen dekorációs elemeket, úgyhogy befektettem előre. Ezt nem is számítom.

5. Desszertek, sós sütemények

Csak a család sütött, így ezt ajándékba kaptuk.

6. Menyasszonyi torta

Nászajándék volt az unokatestvérünktől, aki cukrász. Isteni és gyönyörű volt! Négy emeletnyi csoki-csoda (az egyik diabetikus), a belsejében vegyesen volt meggy, kandírozott narancs.

A háttérben a menyasszonyi csokor és a szülők csokrai is látszanak, valamint a sok-sok plusz virág.

7. Italok

Nagykereskedésben vették ezeket a férjemék, amiben az volt a jó, hogy a fel nem bontott dolgokat vissza lehetett vinni. Az üdítő- és alkoholos italokért így körülbelül 55000 Ft-ot fizettünk úgy, hogy volt, amit - bár bontatlan volt -, de nem adtunk vissza (whiskey, lányos alkoholos italok, borok), hiszen ezek egy-egy vendégség alkalmával úgyis elfogynak majd.

8. Virágok, csokor

Nagyon sok virágunk volt, de ebből sokat ajándékba kaptam. A menyasszonyi csokrom, illetve annak a kis változatát, ami a dobócsokor volt; az asztalcsokrokat, illetve az autóra a csokrot mind ajándékba kaptuk a nagynénémtől, aki a kötést is csinálta. Nekem a szülők köszöntőcsokrait, illetve a fontos fiúk (férj, szülők, tanú) kis öltönycsokrait kellett csak állnom. Ez úgy 12000 Ft körül volt.

9. Autó

Ajándék volt. Sajnos nem permanens, hétfőn vissza kellett adnunk, pedig jó kis gép. :(

10. Karikagyűrűk

Nem emlékszem, hogy erről írtam-e. A gyűrűink egyedi készítésűek, a vecsési ötvösünk csinálta nekünk. Az aranyat mi vittük, így csak a munkadíjat, a gravírozást és a követ kellett fizetnünk, kaptunk a végén engedményt. Úgy emlékszem, 65000 Ft-ot fizettünk az egy párért.

11. Fotós

A fotósunk az egyetemi csoporttársam volt, Keppel Ákos (vállal fotózást, a nevére kattintva látható a honlapja). Nekünk - nyilván tekintettel arra, hogy barátok vagyunk - kedvezményesen, 60000 Ft-ért vállalta. Gyönyörű képeket kaptunk. :) Ő volt egyébként a jegyes fotózásunk elkövetője is.

12. Helyszín

A kreatív fotózás helyszínéül a péceli Ráday-kastélyt választottuk. Nagyon szép, és nagyon kedvesek! A fotózás ára 10000 Ft/óra volt, és ez azt jelentette, hogy kívül-belül, és ezen belül is bárhol lehetett fotózni. Kívül az eső miatt nem tudtunk, de benn tényleg bárhová bemehettünk, még a barokk konyha díszletébe is beléphettünk. Az egy óra bőven elég volt, de ha maradtunk volna még egy kicsit, akkor sem számoltak volna fel semmit, nagyon nagylelkűek, és ez nagyon tetszett bennük! :)

13. Smink és frizura

A sminkemet a kozmetikusom ajándékba adta. :) A frizura (próbakonty és a nagy napra) 7500 Ft volt.

14. Koszorús...

Nekem nem voltak koszorúslányaim. Nem akartam őket egyszerűen, úgyhogy nem lettek. Volt viszont gyűrűhordónk. :) Nem volt ceremóniamesterünk sem, meg semmi ilyen ma (ismét) divatos izé, mert nagyon nem a mi stílusunk volt.

15. Zene

Spotify, előfizetés (de az első hónap ingyenes és nyilván az volt ez is). Összeállítottunk egy 16 órás playlistet, szinkronizáltuk, hogy wifi nélkül is elérhető legyen és ennyi. Laptop, hangszórók, a többit meg megoldotta a pince akusztikája.

Azt hiszem, hogy ennyi költség merült fel. Összegezzünk? :)

Így összesen kb. 651.500 Ft volt az esküvőnk. Lehet, hogy van olyan, amit kifelejtettem. Pl. nem számoltam a sok-sok fuvart, amit a házunktól a pincéig tettünk meg (és egyéb körökben), ezt is ajándékként kaptuk meg. Azt hiszem, ha a sok-sok ajándékba kapott dolgot is beleszámolnám, akkor olyan 1M körülre jöttünk volna ki. Nagy áldás volt ez nekünk! :)

Menyasszonyi ruha

Ezzel a bejegyzéssel valójában még tartoztam. Itt volt vázlatban a bejegyzések között, úgyhogy úgy gondoltam, hogy akkor írok pár sort.

Tudom, hogy sokaknak az egyik legkritikusabb pont a ruha megtalálása, és ez érthető is, elvégre egész nap ebben leszel, fontos, hogy szépnek érezd magad. Ezzel én is így voltam, de nekem a sarkalatosabb pont inkább az ár volt... Tekintve, hogy elég meghúzott büdzsével dolgoztunk (erről is lesz még egy bejegyzés), nem volt arra keretem, hogy 150-200 ezer forintokért béreljek vagy vegyek ruhát.

Elgondolkoztam azon is, hogy vásároljak vagy varrassak, hátha olcsóbban jövök ki, de nagyjából ugyanannyi lett volna a vége, mintha valami drága helyen bérlek. Még két éve (vagy régebben) a Mesterségek Ünnepén a Várban találtam egy csodaszép ruhát, abba beleszerettem, de az 250 ezer forint lett volna, plusz még valamennyit fizetni kellett volna, hogy utána átalakítsák koktélruhává, hogy ne csak a szekrényben álljon. Ez volt a végső lökés ahhoz, hogy a bérlésnél maradjak: megveszek valamit rengeteg pénzért, amit utána nem is fogok tudni használni. Minek? Úgyhogy elkezdtem nézelődni a kölcsönzőszalonok között.

Az alapvető elképzelésem az volt, hogy egy egyszerű vonalvezetésű ruhát szeretnék, semmi extrával vagy tüllel. Valami ilyesmit.

Pinterest.com

Szalonokat találni nem nehéz. Az már egyre nehezebb, hogy 1. kiderítsük, milyen árkategóriákban lehet ruhákat kapni, mert ezt hétpecsétes titokként kezelik sok helyütt, pedig nagyságrendileg - szerintem - ki lehetne írni; 2. bejutni hozzájuk, mert egyfelől tele vannak, másfelől sok helyen a próbáért is kérnek pénzt, amit én azért kikérek magamnak. Végül elkeseredetten feladtam egy idő után, aztán anyukám jött a megmentésemre (megint.)

Talált egy helyet a 16. kerületben, ahol azt írták, hogy 30000 ft-ért lehet kölcsönözni.

Végül aztán a Nicole Szalonból lett a ruhám. A tulajdonos egy rendkívül kedves, segítőkész nő volt, talán ez fogott meg először. Nem nagy szalon, egy része van leválasztva a háznak, ezt alakították át próbálóhelyiséggé, ami nagyon barátságos, kis előtérrel, váróval a kísérőknek. Rengeteg ruhájuk van (azért nem annyi, mint egy nagy-nagy szalonnak). A honlapjukon én kinéztem a Nicole ruhát, teljesen beleszerettem. Erről sajnos kiderült, hogy szívesen megvarrják nekem, de jóval a keretem felett volt, így elkezdtem nézelődni.

Nem siettettek, nem nyűglődtek, amikor a tizedik próbálni való ruhát akasztottam le, engedték, hogy fotózzak (ezt sem engedik meg mindenütt, pedig a döntést nagyon megkönnyíti!), volt ruha, amit kétszer vagy háromszor is felpróbáltam... de nagyon segítőkészen és türelmesen próbálgatott velem a hölgy.

Az én technikám az volt, hogy átnéztem az összes ruhát, amik ott voltak és kivettem a sok közül. Így lett 10-11 ruhám, ezeket mind felpróbáltam. A korábbi elhatározásom ellenére az egyszerű ruhák mellé bekerült jó pár habos-babos ruha is. Ezután elkezdtem próbálni. Nem fotóztuk le mindet, mert volt, ahol rögtön, egyértelműen éreztem, hogy nem az én ruhám, stílusom. Amikről úgy gondoltam, hogy esélyesek lehetnek, azokat lefényképeztük. Amikor ez megvolt, akkor átnéztem a képeket és leszűkítettem 5 lehetséges ruhára, amiket ismét felpróbáltam, megint készültek képek - itt már csak azokról, amiket az újrapróbálás után is úgy éreztem, hogy tetszik. Igazság szerint már először is éreztem, hogy melyik lesz a ruhám. A második körben egyértelmű volt, hogy abban érzem azt, hogy ez az én ruhám. Nem gondoltam, hogy van ilyen, de tényleg így történik: felveszed és egyszerűen tudod, hogy ez lesz az a ruha, amiben meg kell esküdnöd.

A kör itt már leszűkült háromra, amiből egyet rögtön ki is tudtam zárni, és végül kettő között hezitáltam egy kicsit.

Megmutatom azért, hogy milyeneket próbáltam, a végén pedig azt, hogy milyen lett. Az eredeti elképzelésem (egyszerű, az alakot követő, tüllmentes ruha) pedig úgy két próba után érződött, hogy nem az én világom. Szerintem ezek a ruhák nagyon magas nőknek állnak jól, így az én 168 centimmel engem inkább összenyomott, semmint kiemelt, magasított volna, ráadásul én tudtam, hogy nem akarok magassarkúban lenni az esküvőmön, tudtam, hogy balerinát fogok viselni, így az is világos volt, hogy arra nem számíthatok, hogy majd a sarkak megemelnek.

Ezen kívül talán két hasonló ruhát próbáltam, de nem az én stílusom, úgyhogy elengedtem, és váltottam a hercegnő-style-ra.

Mivel a dekorációnk (itt már sejtettem) bordó volt az étteremben, egyből megtetszett ez a ruha az egyszerűségével, mégis a bordó díszítések különlegessé varázsolták. Aztán felpróbálva már nem voltam meggyőződve erről, meg arról, hogy az én ruhám volna, és nem tetszett, hogy így látszott alatta az abroncs.

Ez volt az első igazán NAGY ruha, amit felpróbáltam. Emlékszem, hogy nagyon nehéz volt, itt pedig még nem is a megfelelő méretű abroncs van alatta, ezért lóg rajtam, illetve sokkal nagyobb, mint én, ezt be kellett volna vetetni. Tetszett, hogy a vállánál különleges, illetve a mellrészén a díszítés is nagyon egyedi volt. Ez benne volt a 3 esélyes között, de rontotta az összképet az, hogy sokkal nagyobb volt, mint én, és bármennyire is igyekezett rám fogni a hölgy, nem állt úgy, ahogy kellett volna, nem adta ki az alakom, így nem láttam, milyen is lennék benne. Aztán felpróbálva az ujjatlan fazonokat, meggyőződtem, hogy nekem azok állnak jól, amik fedetlenül hagyják a vállam és a mellkasom egy részét. Anyának egyébként ez volt a totál befutó.

Ez az utolsó kettő szintén nagy szerelem volt, vacilláltam, végül a felső maradt benn a három között. Szóval, látjátok, mégis csak a hercegnősre adtam a fejem. Élveztem, hogy ring körülöttem az anyag, hogy körbeölel.

Végül aztán megmutatom, melyik lett a választottam, bár volt már pár kép, ahol láthattátok korábban, de most igyekszem kicsit a részleteit megmutatni.

Ez is egy viszonylag nagy ruha volt, majdnem a legnagyobb méretű abronccsal kellett felvennem, de nem volt olyan nehéz, mint a vállában különleges ruha, amit fentebb mutattam. Tüllös, picit gyűrött alul, a turnűrje pedig nagyon szép bubis volt. Itt látjátok, milyen szép vonala van.

A felső része nagyon szépen kidolgozott, strasszos, csipkés megoldással volt elkészítve, elszórtan gyöngyök is voltak rajta, csillogott és persze teljesen beleszerettem. Ez jól ment a fátyolhoz. Erről annyit tudtam, hogy nagyot szeretnék és azt, hogy a sajátom legyen. A szalonban találtam is megfelelőt: ez két részből állt, így - ahogy látjátok - az esküvőkötés előtt, a bevonuláson leengedtem az elejét, a vőlegényem ezt felhajtva tudott megcsókolni (épp mint a filmekben :) ). Nagyon hosszú volt: a hátsó része a fenekemig ért, a lehajtható része a hátam közepéig. A szélén gyöngyök voltak sorban, így illett a ruhához, és anyagaikban is passzoltak. Ezt megvettem magamnak, mert szeretném majd odaadni az egyik lányunknak.

A ruhához a biztonság kedvéért választottam még egy bolerót is. Nem akartam valami szőrös izét, ezért egy egyszerű, fehér anyagút választottam, ami nagyon jól melegített és szépen illett az egész megjelenéshez.

Itt részben látszik, hogy milyen minták voltak a felső részén a ruhának.

A cipőmből javarészt semmi nem látszott, mert a ruha teljesen a földig ért. A szoknya része több rétegnyi tüllből állt, ez alatt viseltem alsószoknyát is.

Úgy gondoltam, hogy megosztom veletek, hogy a végére mennyire jött ki a bérlésem ebben a szalonban.

A ruha bérlése: 30.000 Ft

A ruha tisztíttatása: 10.000 Ft

A boleró bérlése: 6.000 Ft

Kaució: 50.000 Ft (visszakaptuk, miután sértetlenül visszaadtuk a ruhákat)

A fátyol (az enyém): 12.000 Ft

Összesen: 58.000 Ft

Őszinte szívvel tudom ajánlani nektek a Nicole Szalont, mert kedvesek, megbízhatóak, készségesek és szép ruháik vannak. Ja, és ne ijedjetek meg, ha a próbált ruha sárgás, szennyezett, mert a nagy napra tökéletesen kitisztítják a választott darabot.

Ági

62 nap

Két nap múlva leszünk két hónapja házasok. Őszintén mondom, hogy rohan az idő. Ferenc pápa egy tanítását olvasva - ami épp házasoknak szólt - úgy gondoltam, hogy megosztok pár gondolatot ezzel és a házasságunkkal kapcsolatban.

Ferenc pápa ezt tanítja:

"De mindenekelőtt a házaspárok tanuljanak meg kisebb hangsúlyt fektetni a másik hibáira – hiszen a másik személye több annál, mint az engem idegesítő dolgok összessége. Az a tény, hogy a társunk szeretete nem tökéletes, nem jelenti azt, hogy hamis vagy valótlan is lenne."

Az elmúlt két hónap nagy tanulsága nekem az, hogy az egyik legcsodálatosabb dolog az életben az, hogy elkötelezed magad a másik mellett, és mindegy, milyen helyzetbe kerültök, ott vagytok egymás mellett támaszként, szerelmesként. Úgy gondoltam, megosztok pár közös tippet, amit az elmúlt két hónapban tanultunk egymástól, egymásról.

1. A szeretetünk nem azon múlik, hogy hogyan szeret a másik vagy milyen szokásai vannak.
Szóval Ferenc pápának igaza van. Van úgy, hogy a másiknak nagyon rossz kedve van, épp semmihez sem akaródzik kezdenie magával vagy velünk - de ettől még a szeretetünk ugyanúgy megmaradt. Ilyenkor segítenünk kell, hogy túllendüljön ezen a perióduson.
Lesznek dolgok, amiket egész másként csinálunk - máshogy mosogatunk, szedjük szét a kávéfőzőt, másként hajtogatjuk a ruhákat. Mégis, ezek olyan apróságok - el kell döntenünk, hogy ezekre koncentrálunk és felidegesítjük magunkat vagy mosolygunk és elfogadjuk, hogy ő ilyen. Esetleg megbeszéljük, hogy hogyan lehetne jobban csinálni/közösen milyen szokást vezessünk be.

2. Fordítsatok minőségi időt a másikra!
A mindennapok sűrűjébe és rutinjába beleveszve nagyon könnyű elfelejteni, hogy szüksége van a másiknak és nekünk is a közös minőségi időre, amikor teljesen egymásra tudunk összpontosítani, közben nem csinálunk semmit. Nekünk ebből volt is konfliktusunk, mert munka után én hazaérve egyből elkezdtem főzni (a férjem általában tovább dolgozik, mint én), és mire ő hazaért, már egy frusztrált, nagyon fáradt nő fogadta, aki csak le akarta tudni a kötelező beszélgetős öt percet, de igazából már nem tudott figyelni rá.

Mi azt találtuk ki - és működik -, hogy amikor ő hazaér, akkor - amikor épp meg tudok állni -, kiszakítunk egy csendes húsz percet, leülünk az asztalhoz és megbeszéljük, mi történt a másikkal, a közös ügyeinket is megvitatjuk. Nem feltétlen jut erre minden nap időnk - de igyekszünk így csinálni -, akkor vacsora közben vagy az ágyban próbáljuk ezt pótolni. Fontos, hogy erre addig legyen időnk, amíg viszonylag élénkek vagyunk mindketten. Aztán közösen befejezzük a teendőket.

3. A férfi és női biológiai óra másként működik.
Legalábbis nálunk. Én mindig is bagoly voltam - inkább nagyon sokáig fenn vagyok, csak legyen készen minden aznapra eltervezett dolog -, Bence ezzel szemben a hajnali pörgős, aki inkább felkel négykor (nem vicc!), hogy elmosogasson, ahogy megígérte.
Ilyenkor egyszerűen el kell fogadni, hogy mások vagyunk. És bármennyire is nehéz, ha megígérte, hogy elmosogat reggel, akkor nagy levegőt veszek és felmegyek, bármennyire is idegesít, hogy kosz maradt lenn. Tényleg megcsinálja. Éjjel meg sötét van, ki nézi? :)

4. Osszátok fel a házimunkát!
Mi lassan beálltunk arra, hogy ki mit csinál otthon. Én megcsinálom a vacsit - hiszen én érek haza előbb -, Bence a reggelinket gyártja reggelente, mert annyival előbb kel fel. Nem tudatosan, de felosztottuk a takarítást is: övé a felső szint és a nappali, az enyém a konyha és a fürdő, de bármiben segít, ha megkérem.
Így senkinek sincs olyan érzése, hogy a másik kiszolgálja, mindent egymagának kell megcsinálnia a ház körül.

5. Legyetek őszinték egymással, de ne bántók!
Egymás között NEM lehetnek tabu témák. Ha nem tudtok mindenről őszintén beszélgetni - nem a másikat bántva -, akkor még sokat kell dolgozni a kapcsolaton. Az őszinteséggel kellett volna talán kezdeni a sort, mert az alapja mindennek. Ha el merek neki mondani bármit, ami a lelkem nyomja - legyen az vele, a közös életünkkel vagy épp a családjával kapcsolatos -, akkor mindent le tudunk együtt küzdeni. A némaságból senki sem fog minket megérteni...

A célom nem az, hogy bántó legyek. Az, hogy őszintén, egyszerűen elmondjam, mitől rossz nekem, min szeretnék változtatni.

6. Tudjam őt meghallgatni.
Tudod, ne csak úgy tegyél, mint aki figyel, hanem tényleg légy ott lélekben és fizikálisan, mentálisan, empatikus, szeretettel. Ahogy te is szeretnéd, hogy meghallgasson téged és segítsen.

7. Tudjatok együtt nevetni, viccelődni.
Mindegy, milyen rossz a helyzet. Néha kell, hogy elvicceljük, hogy nevessünk, hogy jobb kedvre derítsük egymást. Ilyenkor bármi jó lehet. Néha elég egy szó, egy pillantás, mi néha birkózni is szoktunk, aminek a vége a csikizés - de sok helyzetet nem lehet másként átbillenteni, csak humorral és nevetéssel.

8. Ne vedd magad túl komolyan! /A kritikát ne vedd mindig magadra.
Azt figyeltem meg magunkon, nőkön, hogy a ránk irányuló kedves kritikát is képesek vagyunk néha nagyon komolyan és támadólag venni. Nem szabad. Mi is megfogalmazzuk, ha szeretnénk, ha valamit másként csinálna a másik - ezen a férjem az esetek 90%-ban nem sértődik meg. Én az esetek 90%-ban megsértődök, ha azt kéri, változtassak valamin.

9. Csináljatok minél több közös programot együtt!
Furcsának hangozhat ez akkor, amikor együtt éltek, ott vagytok 0/24-ben egymásnak, de mégis, nagyon fontosak a közös élmények, programok. A hétköznapokban csak a napi mókuskerékben vagytok ott egymásnak, és ebben azért elég hamar fel lehet őrlődni. Találjatok most is közös programokat, mint a randi idején! :) A hétköznapokat egy esti sétával, étteremmel, mozival lehet feldobni, a hétvégét kirándulással, közös grillezéssel, bármivel, amiben örömötök lelitek! :) És igen, ez néha azt jelenti, hogy leültök és megnéztek együtt egy focimeccset. :) De túl lehet élni! ;)

10. Ne gondold, hogy rosszul vannak a dolgok! :) Épp csiszolódtok!
Voltak olyan percek, hogy azt gondoltam, mi vagyunk a bénák, hogy nem megy ez nekünk. Nyugi, nem így van! ;) A házasok nagy része keresztülmegy a kezdeti bukkanókon (főleg, ha nem éltetek együtt előtte, mint mi :) ), de ez nem jelenti azt, hogy rosszul csinálunk valamit vagy rossz döntést hoztunk. Össze kell szoknunk, ami egy lassabb folyamat, legyetek türelmesek és szeressétek egymást - akkor nem lesz gond. Ja, és beszélgessetek! :)

Öregszem (?)

Emlékszem még, milyen volt az első, 10 évvel ezelőtt. Tudjátok, amikor először... voltam a Múzeumok Éjszakáján. Még dereng, hogy nem fogyó lendülettel és lelkesedéssel vetettük bele magunkat a múzeumok éjjeli életébe hatkor és hajnalig nem volt megállás, és talán még akkor sem voltunk álmosak, csak a lábunk fájt.

Aztán tavaly, akkor már volt egy kis fennakadás, de végül is elég sokáig bírtuk, megnéztük a Műcsarnokot, az Iparművészetit és pár kisebbet is, és valamikor hajnalban értünk haza.
Idén csődöt mondtunk. Vagy inkább mondtam.

Az úgy volt... hogy valójában nem is jól kezdtünk neki az egésznek. Szerintem a MÚZÉJ az úgy éri meg, ha délután rápihensz, alszol egy nagyot és frissen indulsz neki, hogy 6-7 óra körül már elkezdődjön a látogatás. Ehhez képest én 7 órakor még mindig a meggybefőttekkel bíbelődtem, a férjem próbálta kipihenni a vésés fáradalmait (szerintem viszonylag sikeresen). Így aztán miután megküzdöttem a 84 (!) üveg meggyel (amit nyilván előtte a 35 fokban szedtem le a fáról), elindultam megfürdeni - a lábaim jól bedagadtak -, addigra meg persze mindketten megéheztünk. Amikorra autóba ültünk és kiértünk az utca végére, akkor majdnem mondtam, hogy inkább forduljunk vissza (21.10), de aztán arra gondoltam, hogy itt vagyunk harci díszben, kimosakodva, teli hassal, leégve és fáradtan, de amúgy egyszer élünk.

Úgyhogy 22 óra környékén értünk a Hősök terére, de legalább senki sem volt előttünk, így a jegyváltás gyors volt.

Igazából két kiállításra voltunk kíváncsiak (na jó, nagyjából 15 volt bekarikázva a programfüzetünkben, de tudván, hogy milyen szombatunk lett, ezekről lemondtunk és kiválasztottunk kettőt): a Miniversum és a Picasso-kiállítás a Galériában.

Szerintem sikerülhetett volna. A baj ott kezdődött, amikor megérkeztünk a Miniversumhoz. Nagyjából 22.10 körül lehettünk ott, ahol hosszú, nagyon hosszú sor fogadott minket. Ki hitte volna, hogy a makettezés ennyi embert vonz? Mindenesetre beálltunk, de legalább 45 percet töltöttünk így el, aztán bejutva is úgy egy órát elnézelődtünk a 800 négyzetméternyi terepasztalon, mert éjfél volt mire kijöttünk. Ezen a ponton egymásra néztünk, nekem lüktetett a lábam és égett a szemem, Bence szerintem simán csak álmos volt - majd ezzel meg is beszéltük, hogy akkor menjünk haza. Neki úgyis vezetni kellett, nekem meg ébren maradni, hogy beszélgessünk az úton.

Hát, igen: öregszem. Vagy csak rosszul terveztünk.

A kiállítás egyébként nagyon jó volt, és még sok-sok órát el lehetne szöszölni odabenn, hogy minden aprólékos kis részletet észrevegyél, elindíts mindent, amit látogatóként el lehet - és még az árral is jól jártunk.

Jövőre, ha megyünk, tudom, hogy NEM meggy (vagy bármilyen más gyümölcs) eltevése után fogunk nekiindulni...

Megesküdtünk!

Az utolsó éjszaka az én ágyamban, az utolsó éjszaka egyedül. Nem voltam különösebben izgatott egészen addig, amíg arra nem gondoltam, hogy nem vagyok különösebben izgatott és ez talán furcsa - és akkor izgatott lettem. A nap korán indult, mert arra ébredtem, hogy esik az eső, de ez nem kedvtelenített el. Hát, eljött a nap - gondoltam, elindultam reggelizni, aztán az események egyszerűen csak sodortak magukkal. Amíg apáék sátrat vertek a kocsi fölé, hogy lehessen díszíteni, nekem elkészült a hajam és a sminkem, elkezdtük az öltöztetést és eljött 10.15.

Természetesen nem sikerült elkészülnöm a megbeszélt időre, még tartott az öltöztetés, amikor megláttam, hogy jön értem a leendő férjem. :) Ez az érzés nem leírható - ha addig nem lett volna bennem izgalom, akkor hirtelen lett, egészen önkívületi állapotba kerültem. Sokszor elképzeltem a pillanatot, amikor először meglátjuk egymást aznap, de persze egyszer sem tudtam úgy életre hívni ezeket a perceket és érzéseket a fejemben, szívemben, amilyenek valójában voltak. Olyan volt, mint amikor karácsonykor tudod, hogy ott, a fa alatti ajándék a tiéd, de még nem bonthatod ki, és már mindennél jobban várod, hogy meglásd, mit rejt. Mágikus-mesés percek voltak látni a fel-le sétáló alakját, látni, hogy ő is izgul - és aztán megölelni egymást.

Innentől kezdve tényleg helyszínről helyszínre jártunk, az események gyorsan pörögtek, de minden egyes pillanatot annyira élveztünk és szerettünk. Sok mosoly, öröm, szeretet, ölelés, némi könny - teljesen elkerülhetetlen, főleg, ha az ember az esküt mondja -: egyszóval ez a mi napunk volt, a mi csodás emlékünk, ami mindennel együtt pont olyan lett, amilyenné varázsolni akartuk.

És minden téves hiedelemmel ellentétesen nekünk ez a nap egyáltalán nem volt idegeskedős, hisztizős. Nyugodtan, örömmel és mosollyal, sok nevetéssel töltöttük azoknak a körében, akiket nagyon szeretünk. A képek pedig mesélnek úgyis...

Három generáció

Innentől a közös életünk történései, közös receptek és kalandok lesznek itt. Jövök még,

xoxo

P.S. Közös kalandokról a jövőben a Két gyalogkakukkon olvashattok. :)