Dióverés

Új színekbe öltöztettem a blogot, most már elmúlt a kék lobéliás nyár, ideje, hogy a tűztövis őszi színei kápráztassák a szemeket.

Ilyen volt (a mostanit pedig mindenki látja):

Gondoltam, beszámolok megint, mi a helyzet a hátsókertben. Noha még mindig kora nyári meleggel kényeztetnek minket a fentiek, a természet - mint azt írtam - kétségtelenül érzi, hogy lassan, de biztosan le kell vetni a szép ruhát, és ideje megpihenni. A kertben napról napra figyelem a változásokat, hogyan vörösödnek a levelek, hogy potyog a dió. Az élénk zöld színek most gyönyörű barnába, narancsba, rőtbe fordulnak.

Ma úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a dióverő napot. Tulajdonképpen valóban arról van szó, amire gondolsz, kedves olvasó. Összegyűlik a család a diófa alatt, egy valaki pedig vállalkozik a dióverő szerepére, és egy délután alatt a feladatot abszolváljuk. A dióverő természetesen én voltam, már csak azért is, mert erre leginkább olyan személy szükségeltetik, aki mer és tud fára mászni, azon ugrálni, azt ráncigálni, illetve ütlegelni egy bottal. A cél az, hogy a lehető legtöbb diót juttassam a földre, amit aztán össze kell szedni. Miért? Azért, mert egyelőre még nem hullanak a levelek, így könnyebb megtalálni a diót és eltenni télire, nem kell a barna levelek között kutakodni a barna dióért. Ráadásul még vicces is. Nekünk két diófánk van, egyik nagyobb a másiknál, bár idén az elülsőn nagyon kevés dió volt (szerintem a nagy szárazság miatt; megviseltebbnek is látszik); a hátsón viszont nagy szemek voltak, jó sűrűn. Nap végére amennyit csak tudtam, levertem, most már bezsákoztuk őket, el lehet kezdeni a bontást.

Előző héten leszedtük a kökényt (jó sok lett, vagy 12 üvegnyi lekvár), és megszedtük a csipkebokrokat is, a bogyók most száradnak, aztán majd össze lehet őket porítani, és lehet inni is.

Képek, hogy milyen színek uralkodnak a hátsókertben.

Piroslik a bangita termése, az énekesmadarak egyik kedvenc téli elesége

A reggeli hideg csípései

A petúnia színei

Nem, nem paradicsom

Az erőspaprika már szedhető állapotban van

"Őszi éjen izzik a galagonya/ Izzik a galagonya ruhája."

Rőt vadszőlőlevél

Elbújt a keresztes

Őszi táj

Az ősz megállíthatatlanul közeledik, már kopogtat, annak ellenére is, hogy a jövő héttől ismét nyári meleget mondanak - ez már csak a bohókás indiánnyár, a természet nagy erőkkel készülődik a téli álomra. A fák egy nagy levegővétellel fogják levetni csodás nyári palástjukat, majd megkopott karokkal összekucorodnak, és a tavaszi első melengető napsugarak érkezéséig fel sem ébrednek.

Juci, a cica már nem hullatja a szőrét, már megőrzi: a bundája megint besűrűsödött, többet kéredzkedik be a kosarába, aztán eljön az az idő is, hogy dörgölőzni kezd a lábakhoz (amit amúgy ritkán csinál), ugyanis ahogy csökken a nappal, a meleg idő, mi úgy húzódunk be a meleg házba a forró tea, sütőtökös sütemény mellé, ő pedig hiányolja a kétlábú játszótársakat.

Előző hét végén fenn voltam Bakonybélben, a Bakony tetején, szép kis településen. Olyan furcsa volt a buszból nézni a már őszi pompás színekben divatozó erdőt, miközben nálunk még minden zöldell. Ilyen tekintetben a divatguru a hegységek erdeje - ők érzik, mikor kell nekikezdeni átöltözni. Csodálatos volt három napot eltölteni az erdő közepén, nyugodtan, csendben a fák susogását hallgatva - annak ellenére is, hogy hideg volt, és tele voltunk programokkal, így nem sokat pihentünk.

Nézzük, mi a helyzet a Hátsókertben.

Bár még az ősz csak így-úgy jelzi közeledtét, a növények már érzik az Időt. Pár cserép büdöskét már eltettem, kihúztam őket, szegényeket nagyon megviselte a három hónapos kitartó kánikula a gondos öntözés ellenére is.

A csilipaprikám már szép piros, pár nap múlva le is vágom őket. Idén nem csináltam annyit, mint tavaly, akkor ugyanis két óriási, 50 literes cserép volt tele a növényekkel, és annyi lett, hogy idén is még van 3 felfűzött füzér, 1 teljes kosár, illetve adtam rokonoknak is, azzal díszítettem a karácsonyi koszorút. Idén csak annyi van, hogy a koszorúra elég lesz - úgyis életünk végéig elég csilink lett tavalyról.

A paradicsomok is lassan a végüket érik, bár komposztban nyár közepén teljesen magától jött három nagy tő, gyönyörűek, a komposzt nagyszerű táptalajt biztosít nekik, árnyékban is vannak - ha minden jól megy, arról lehet majd még szedni termést. A többiről nagyjából a hétvégén jön le az utolsó adag. utána mehetnek a komposztra lebomlani. Ami esetleg nem érett be, azt bele kell tenni egy átlátszó üvegbe (pl. befőtt), betenni két ablak közé, ahol sok napfény éri: szépen megérik pár hét alatt.

A muskátlik még kinn vannak, csak akkor visszük le őket a pincébe, ha jönnek a hidegebb éjjelek, de még fagy előtt, mert igencsak érzékenyek. A leander egészen fagyig maradhat, jót tesz neki, felkészíti az alvásra.

A tökök, amiket ültettem, sajnos idén nem mentek sokra: túl nagy volt az aszály, és nem bírtam őket öntözni. Jövőre jobban eltervezem a helyüket, és akkor sikeresebb lesz.

Egyébként megjelent nálunk egy új cica. Még kis kölyök, igazából a szomszédé, és tudom, hogy nem szavad idecsábítani (magától jön amúgy), már csak azért sem, mert Juli igencsak féltékeny, ezért igyekszem többet törődni vele, nehogy azt érezze, hogy kiesik a pozíciójából. Csak hát olyan aranyos ez a kis lüke, és milyen szemtelen!

Annyira csodálatos, ahogy Isten tudja, mire van szüksége a szervezetünknek ilyenkor! Ezen gondolkoztam, ahogy szedtem a mogyorót a kertben, meg a mandulát az utcán. Jön a hideg, szükségünk van a zsírosabb magvakra, és olyan nagyszerű, hogy minden itt van! Nagyon szeretem a mogyorót (a földit is meg a bokrosat is), a mandulát (!!!), és a diót is. Hamarosan utóbbi is elkezd majd potyogni - még tavalyról is maradt egy nagy zsákkal, pucolni kell majd, mert a süteményekbe nagyon jó - hogy a karácsonyi menüről ne is beszéljek...

Ha már ott tartunk, hogy Isten mennyire gondoskodik rólunk, ne ragadjunk le csak a magvaknál. A családban most kezdjük főzni azokat a lekvárokat, amiket általában nem osztunk meg senkivel, mert bizonyos tekintetben titkosak: csak a családunké. Van pár ilyen sütemény is, de lekvár annál több.

Idén végre lesz megint kökény, ma délután leszedjük, este pedig befőzzük lekvárnak. A kökény jó a reumás megbetegedések ellen (többek közt), de majd írok róla bővebben. Szedünk ma ezen kívül csipkebogyót is, mert nagyon szeretjük a teát belőle, és tessék, mi mindent tartalmaz, ami védelmet nyújt a betegségek ellenek: C, B1, B2 vitamin, karotin, csersav. Szerencsére a mi kertünkben is van csipkebogyó, de délután a határból jön a nagy adag. Este főzünk teát belőle, a maradékot pedig leszárítjuk télire.

Na és itt van a tavaly óta kedvencem: a sütőtök. Egyszerűen nagyszerű! Megcukrozva, megsütve, csak meg kell enni a belsejét, a húsát. Levesként, süteményként (legalább olyan jó, mint a répatorta, és nem, nem érezni, hogy zöldség); a variációk sorozata számtalan.

Jövök majd receptekkel!

A legjobb étel forró nyári napokon

Mivel még mindig olyan meleg van, hogy az emberről ülés közben is dől a víz, tulajdonképpen mit sem vesztett aktualitásából a kedvenc főtt ételem meleg időkben. Nem tudom, hogy vagytok vele, de mikor ilyen forróság van, sokszor elvagyok étel nélkül egész nap, annyira nem kívánja a testem az ételt, főleg nem a zsírosakat. A képen látható tészta sugóval azonban minden, csak nem nehéz étel, épp ellenkezőleg: főtt, ezért tápláló, gyors, könnyű, hamar telít, de nem az a bumm kategória. Az elkészítése pedig mindennél egyszerűbb.

(Mennyiséget nem tudok írni, mert ez csak kb.)

Felteszek egy lábasba vizet főni, forrásig hagyom, majd ha felforrt, akkor három kanál tengeri sót teszek bele, és a tésztát. Egy főre 80 grammot szoktam kifőzni, de van, hogy csak érzésre főzök. A csomagoláson megadott ideig főzöm (illetve ez csak az eredeti olasz tésztáknál működik, pl Barilla, a többire nem jó időt írnak, és nem al dente lesz, hanem egy szétfőtt vacak, ami undorító; így sokszor ezt is csak érzésre és kóstolásra készítem). A tészta fajtája teljesen mindegy, a spagetti is megfelel, de a képen látható riccioli és társai is tökéletesek: ki melyiket szereti jobban.

Miközben a víz forr, elkezdem megcsinálni a sugót. Igazán egyszerű: összevágom kis darabokra a cukkinit (a héját is rajta hagyom, tele van vitaminnal), egy kis olívaolajban felteszem párolódni, megborsozom, megsózom, hozzá adom a frissen szedett és kicsire metélt maréknyi oregánót, bazsalikomot, hogy az igazi olasz ízt elérjem. A zöldbabot többféle módon elkészíthetjük: szoktam párolni és vízben előfőzni. Mindkettőnél az a lényeg, hogy puha legyen, mégis roppanós maradjon (jobban kedvelem amúgy a párolást, mert ott igazán roppanós marad), majd ha ez kész, hozzáadom a rotyogó cukkinihez, amit időközben felöntöttem egy kis főzőtejszínnel (ennek a szükséges mennyiségét főzés közben úgyis látjátok majd). Összefőzöm őket, sózok (ezzel azért várok, mert párolás közben már előre megsózom kicsit a babot, így lehet, hogy az elég is. Inkább sózzunk utána, mint hogy el, és akkor már nem lehet nagyon javítani.) Lehet kapni a boltban krémsajtot, annak a felét hozzáadom, még egy kicsit főzöm őket együtt, és kész is.

A tésztát leszűröm (akinek van szűrős edénye, és nem kell leöntenie a vizet, háromszor is felhasználhatja ugyanazt a főzőlét), de nem csöpögtetem le nagyon a tésztát, hanem egyből öntöm is rá a sugóra. Nem baj, ha vizes marad, az csak krémesebbé teszi az egészet. Egy-két percég összefőzöm az öntetet és a tésztát, kiszedem tányérba, és korgó gyomorral hozzá is látok.

Aki még ennél is többet szeretne, az elkészítheti ezt a két-perc-alatti salátát.

Saláta, paradicsom (amilyet csak akartok: piros, sárga koktél, nagy paradicsom), ezeket beleteszem egy nagyobb tálba, megsózom picit, megborsozom, leöntöm olívaolajjal és balzsamecettel (többféle is kapható, mindenki az ízlésének legkedvesebbet használja; nekem a Modenai a legízletesebb), összeforgatom, és voila: kész az ételünk, nagyjából 20 perc alatt. Egy pohár vörösbor, csendes zene, és minden kész!

Zene a főzés mellé :)

Jó étvágyat!

Kérlek...

...,Istenem, adj egy kiadós esőt, mert a növényeim tikkadnak, és nincs annyi víz a világon, amivel feléleszthetném őket - kivéve az esőt, ami tele van ásványi anyagokkal, amelyek jót tesznek nekik. Szóval kérlek, holnap, ha már végre - állítólag - jön a hűvösebb idő is, legyen egy nagy eső, hogy magukhoz térhessenek szegények.

Egyébként még mindig dolgozom, ezért nincs frissítés, és mivel munkában vagyok szinte mindig, ezért nincs időm kertészkedni (ami egyfelől szomorú, másfelől viszont ez csak egy hobbi); azonban épp most valami hernyófélével hadakozom, ami a muskátli friss bimbóin kívül minden más bimbós virágot szétrág és kieszi a sziromleveleket a tokból. Fogalmam sincs, mit lehetne tenni ellenük azon kívül, hogy amit megtalálok, azt megölöm.

A cukkinitermésem véget ért, de rengeteg lett, a végén már untuk is egy kicsit, most épp az igazi napérlelte paradicsomokon élvezkedünk, igazán zamatosak, lédúsak. Összesen három tököm lesz, ami elkeserít, mert többre számítottam, de több a semminél. Lassan megint csak a tervezés időszaka jön... Addig is, vigyázzatok magatokra, és hamarosan jelentkezem többször!

Kert a tetőn

Tudom, hogy mi mindent ígértem, és ehhez képest mennyi mindennel vagyok elcsúszva, de behozok lassan mindent! Az a helyzet, hogy mióta a Rádióban dolgozom, kicsit kevesebb időm van nem csak a blogra, de arra is, hogy a kertben legyek, ez sajnos meg is látszik. Mindenesetre a hétvégén begyűjtöttem a ruccola és a büdöske magvait, így jövőre is élvezhetem őket.

Gondolnátok, hogy Budapest közepén, ahol a szmog fekete fátylat von néha a városra, az autók, buszok és emberek kavalkádjától pedig úgy kell kiabálni, hogy meghalljuk a mellettünk sétálót, hat emelet magasan mindez mégsem hallatszik, sőt, madarak dalolnak, a Szabadságszobor szelíden, de öntudatosan tartja kezeiben a szabadság jelét, ruháját csak úgy lengeti a nyugati szél, arcát pirítja a forró nap, a New York kávézó kupoláján pedig látni a galambokat? Én sem hittem volna, mégis van ilyen, sőt, ha mindez nem volna elég, akkor gyönyörű kert is szolgál a lélek épülésére.

Felvételen voltam A hellyel, és a belvárosban egy új építésű, luxuslakásokból álló tömbben forgattunk. A hatodik emelet egy híres magyar golfozónőé, a lift épp az ő lakása előtt tesz le, már ott Welcome tábla és gyertyatartó fogadja a vendégeket, hogy ráhangolódhassanak a lakás hangulatára. A lakás maga olyan, mintha egy lakberendezési magazin képei lettek volna 3D-vé, igazán fényűző, de letisztult.

Ami viszont itt sokkal lényegesebb - hiszen kertekről van benne szó -, az a két teraszhelyiségen kialakított kis kert. A ház hangulata Provence-i, mediterrán, így a kertet is ehhez igazították. Mediterrán stílusú cserepek színes, rózsaszín virágokkal, faasztal és -szék olvasni, enni, társalogni, a naptól egy nagy ernyő véd; tuják és kis növésű fák veszik körbe a teraszt, gyertyák. Nagyon idilli főleg, hogy közben alattunk hömpölyögnek az autók, mégis, ott fenn megállt az élet, nincs zaj.

A másik teraszrész a konyhából nyílik, kisebb, mint a másik, kevesebb növénnyel, de nem kevésbé látványos: kis reggelizőasztal. A nap felkeltekor épp arra kezdi pirongatni a reggelizőket, igen hangulatos lehet oda kiülni.

Összességében nagyon tetszett a kert, igazi pihenő és feltöltődő zóna, és ha ez nem lenne elég, akkor elég lemenni a földszintre, ahol kialakítottak egy közös kertet padokkal, kis asztalokkal. Az árakról pedig diplomatikusan hallgassunk!

(Képet mellékelnék, de nem volt nálam a gépem.)

Béka úr (vagy hölgy)

Az előbb épp a szívbajt hozta rám egy egérnek hitt béka, miközben olvasni szerettem volna. Hosszas megfigyelés, szívdobogás után azután az egérből mégiscsak béke lett - a félhomályban az ugrálásból következettem erre, na meg mert még nem hallottam ugráló egérről. Vagyis igen, de az nem itt honos (remélem).

Amúgy nyilván viccesen néztem ki, ahogy Závada Jadviga párnáját szorongattam, és közben tisztes távolból figyeltem, mi zörgeti a lehullott és elszáradt leveleket a padunkkal szemben...

Kukacvirág

Épp vendéget várunk ebédre, úgyhogy csak egy gyors bejegyzésre jöttem. Ígértem, hogy hozok képet a nyíló kukacvirágról. Pár napja éjjel hatalmas eső volt nálunk, minek következtében ki kellett karózni a paradicsomokat, és néhány cukkinit visszatenni a helyére, mert a szél kissé felforgatta őket. A tökök szépen futnak, és pár csepp természetes esőtől mintha még inkább erőre kapnának: hihetetlen, hogy mennyit számít nekik! A zöldbabok pedig egyre nagyobbak, alig várom, hogy lehessen őket enni!

Ja, és leszedtem négy friss cukkinit! Azt hiszem, jövő hétre már tudjuk, mi lesz a menü... :)