Az ősz megállíthatatlanul közeledik, már kopogtat, annak ellenére is, hogy a jövő héttől ismét nyári meleget mondanak - ez már csak a bohókás indiánnyár, a természet nagy erőkkel készülődik a téli álomra. A fák egy nagy levegővétellel fogják levetni csodás nyári palástjukat, majd megkopott karokkal összekucorodnak, és a tavaszi első melengető napsugarak érkezéséig fel sem ébrednek.
Juci, a cica már nem hullatja a szőrét, már megőrzi: a bundája megint besűrűsödött, többet kéredzkedik be a kosarába, aztán eljön az az idő is, hogy dörgölőzni kezd a lábakhoz (amit amúgy ritkán csinál), ugyanis ahogy csökken a nappal, a meleg idő, mi úgy húzódunk be a meleg házba a forró tea, sütőtökös sütemény mellé, ő pedig hiányolja a kétlábú játszótársakat.
Előző hét végén fenn voltam Bakonybélben, a Bakony tetején, szép kis településen. Olyan furcsa volt a buszból nézni a már őszi pompás színekben divatozó erdőt, miközben nálunk még minden zöldell. Ilyen tekintetben a divatguru a hegységek erdeje - ők érzik, mikor kell nekikezdeni átöltözni. Csodálatos volt három napot eltölteni az erdő közepén, nyugodtan, csendben a fák susogását hallgatva - annak ellenére is, hogy hideg volt, és tele voltunk programokkal, így nem sokat pihentünk.
Nézzük, mi a helyzet a Hátsókertben.
Bár még az ősz csak így-úgy jelzi közeledtét, a növények már érzik az Időt. Pár cserép büdöskét már eltettem, kihúztam őket, szegényeket nagyon megviselte a három hónapos kitartó kánikula a gondos öntözés ellenére is.
A csilipaprikám már szép piros, pár nap múlva le is vágom őket. Idén nem csináltam annyit, mint tavaly, akkor ugyanis két óriási, 50 literes cserép volt tele a növényekkel, és annyi lett, hogy idén is még van 3 felfűzött füzér, 1 teljes kosár, illetve adtam rokonoknak is, azzal díszítettem a karácsonyi koszorút. Idén csak annyi van, hogy a koszorúra elég lesz - úgyis életünk végéig elég csilink lett tavalyról.
A paradicsomok is lassan a végüket érik, bár komposztban nyár közepén teljesen magától jött három nagy tő, gyönyörűek, a komposzt nagyszerű táptalajt biztosít nekik, árnyékban is vannak - ha minden jól megy, arról lehet majd még szedni termést. A többiről nagyjából a hétvégén jön le az utolsó adag. utána mehetnek a komposztra lebomlani. Ami esetleg nem érett be, azt bele kell tenni egy átlátszó üvegbe (pl. befőtt), betenni két ablak közé, ahol sok napfény éri: szépen megérik pár hét alatt.
A muskátlik még kinn vannak, csak akkor visszük le őket a pincébe, ha jönnek a hidegebb éjjelek, de még fagy előtt, mert igencsak érzékenyek. A leander egészen fagyig maradhat, jót tesz neki, felkészíti az alvásra.
A tökök, amiket ültettem, sajnos idén nem mentek sokra: túl nagy volt az aszály, és nem bírtam őket öntözni. Jövőre jobban eltervezem a helyüket, és akkor sikeresebb lesz.
Egyébként megjelent nálunk egy új cica. Még kis kölyök, igazából a szomszédé, és tudom, hogy nem szavad idecsábítani (magától jön amúgy), már csak azért sem, mert Juli igencsak féltékeny, ezért igyekszem többet törődni vele, nehogy azt érezze, hogy kiesik a pozíciójából. Csak hát olyan aranyos ez a kis lüke, és milyen szemtelen!
Annyira csodálatos, ahogy Isten tudja, mire van szüksége a szervezetünknek ilyenkor! Ezen gondolkoztam, ahogy szedtem a mogyorót a kertben, meg a mandulát az utcán. Jön a hideg, szükségünk van a zsírosabb magvakra, és olyan nagyszerű, hogy minden itt van! Nagyon szeretem a mogyorót (a földit is meg a bokrosat is), a mandulát (!!!), és a diót is. Hamarosan utóbbi is elkezd majd potyogni - még tavalyról is maradt egy nagy zsákkal, pucolni kell majd, mert a süteményekbe nagyon jó - hogy a karácsonyi menüről ne is beszéljek...
Ha már ott tartunk, hogy Isten mennyire gondoskodik rólunk, ne ragadjunk le csak a magvaknál. A családban most kezdjük főzni azokat a lekvárokat, amiket általában nem osztunk meg senkivel, mert bizonyos tekintetben titkosak: csak a családunké. Van pár ilyen sütemény is, de lekvár annál több.
Idén végre lesz megint kökény, ma délután leszedjük, este pedig befőzzük lekvárnak. A kökény jó a reumás megbetegedések ellen (többek közt), de majd írok róla bővebben. Szedünk ma ezen kívül csipkebogyót is, mert nagyon szeretjük a teát belőle, és tessék, mi mindent tartalmaz, ami védelmet nyújt a betegségek ellenek: C, B1, B2 vitamin, karotin, csersav. Szerencsére a mi kertünkben is van csipkebogyó, de délután a határból jön a nagy adag. Este főzünk teát belőle, a maradékot pedig leszárítjuk télire.
Na és itt van a tavaly óta kedvencem: a sütőtök. Egyszerűen nagyszerű! Megcukrozva, megsütve, csak meg kell enni a belsejét, a húsát. Levesként, süteményként (legalább olyan jó, mint a répatorta, és nem, nem érezni, hogy zöldség); a variációk sorozata számtalan.
Jövök majd receptekkel!
Juci, a cica már nem hullatja a szőrét, már megőrzi: a bundája megint besűrűsödött, többet kéredzkedik be a kosarába, aztán eljön az az idő is, hogy dörgölőzni kezd a lábakhoz (amit amúgy ritkán csinál), ugyanis ahogy csökken a nappal, a meleg idő, mi úgy húzódunk be a meleg házba a forró tea, sütőtökös sütemény mellé, ő pedig hiányolja a kétlábú játszótársakat.
Előző hét végén fenn voltam Bakonybélben, a Bakony tetején, szép kis településen. Olyan furcsa volt a buszból nézni a már őszi pompás színekben divatozó erdőt, miközben nálunk még minden zöldell. Ilyen tekintetben a divatguru a hegységek erdeje - ők érzik, mikor kell nekikezdeni átöltözni. Csodálatos volt három napot eltölteni az erdő közepén, nyugodtan, csendben a fák susogását hallgatva - annak ellenére is, hogy hideg volt, és tele voltunk programokkal, így nem sokat pihentünk.
Nézzük, mi a helyzet a Hátsókertben.
Bár még az ősz csak így-úgy jelzi közeledtét, a növények már érzik az Időt. Pár cserép büdöskét már eltettem, kihúztam őket, szegényeket nagyon megviselte a három hónapos kitartó kánikula a gondos öntözés ellenére is.
A csilipaprikám már szép piros, pár nap múlva le is vágom őket. Idén nem csináltam annyit, mint tavaly, akkor ugyanis két óriási, 50 literes cserép volt tele a növényekkel, és annyi lett, hogy idén is még van 3 felfűzött füzér, 1 teljes kosár, illetve adtam rokonoknak is, azzal díszítettem a karácsonyi koszorút. Idén csak annyi van, hogy a koszorúra elég lesz - úgyis életünk végéig elég csilink lett tavalyról.
A paradicsomok is lassan a végüket érik, bár komposztban nyár közepén teljesen magától jött három nagy tő, gyönyörűek, a komposzt nagyszerű táptalajt biztosít nekik, árnyékban is vannak - ha minden jól megy, arról lehet majd még szedni termést. A többiről nagyjából a hétvégén jön le az utolsó adag. utána mehetnek a komposztra lebomlani. Ami esetleg nem érett be, azt bele kell tenni egy átlátszó üvegbe (pl. befőtt), betenni két ablak közé, ahol sok napfény éri: szépen megérik pár hét alatt.
A muskátlik még kinn vannak, csak akkor visszük le őket a pincébe, ha jönnek a hidegebb éjjelek, de még fagy előtt, mert igencsak érzékenyek. A leander egészen fagyig maradhat, jót tesz neki, felkészíti az alvásra.
A tökök, amiket ültettem, sajnos idén nem mentek sokra: túl nagy volt az aszály, és nem bírtam őket öntözni. Jövőre jobban eltervezem a helyüket, és akkor sikeresebb lesz.
Egyébként megjelent nálunk egy új cica. Még kis kölyök, igazából a szomszédé, és tudom, hogy nem szavad idecsábítani (magától jön amúgy), már csak azért sem, mert Juli igencsak féltékeny, ezért igyekszem többet törődni vele, nehogy azt érezze, hogy kiesik a pozíciójából. Csak hát olyan aranyos ez a kis lüke, és milyen szemtelen!
Annyira csodálatos, ahogy Isten tudja, mire van szüksége a szervezetünknek ilyenkor! Ezen gondolkoztam, ahogy szedtem a mogyorót a kertben, meg a mandulát az utcán. Jön a hideg, szükségünk van a zsírosabb magvakra, és olyan nagyszerű, hogy minden itt van! Nagyon szeretem a mogyorót (a földit is meg a bokrosat is), a mandulát (!!!), és a diót is. Hamarosan utóbbi is elkezd majd potyogni - még tavalyról is maradt egy nagy zsákkal, pucolni kell majd, mert a süteményekbe nagyon jó - hogy a karácsonyi menüről ne is beszéljek...
Ha már ott tartunk, hogy Isten mennyire gondoskodik rólunk, ne ragadjunk le csak a magvaknál. A családban most kezdjük főzni azokat a lekvárokat, amiket általában nem osztunk meg senkivel, mert bizonyos tekintetben titkosak: csak a családunké. Van pár ilyen sütemény is, de lekvár annál több.
Idén végre lesz megint kökény, ma délután leszedjük, este pedig befőzzük lekvárnak. A kökény jó a reumás megbetegedések ellen (többek közt), de majd írok róla bővebben. Szedünk ma ezen kívül csipkebogyót is, mert nagyon szeretjük a teát belőle, és tessék, mi mindent tartalmaz, ami védelmet nyújt a betegségek ellenek: C, B1, B2 vitamin, karotin, csersav. Szerencsére a mi kertünkben is van csipkebogyó, de délután a határból jön a nagy adag. Este főzünk teát belőle, a maradékot pedig leszárítjuk télire.
Na és itt van a tavaly óta kedvencem: a sütőtök. Egyszerűen nagyszerű! Megcukrozva, megsütve, csak meg kell enni a belsejét, a húsát. Levesként, süteményként (legalább olyan jó, mint a répatorta, és nem, nem érezni, hogy zöldség); a variációk sorozata számtalan.
Jövök majd receptekkel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése