Ahogy ígértem - csak képek, és néhány megjegyzés!
|
A kis kék virág - aminek nem tudom a nevét - az első virágok közt van a kertben. Amíg a muskátli nem nyílik, addig is pompázik. Két ültetést is lehet belőle vetni. |
|
Egy másik, a rózsaszín különféle árnyalataiban virító kis virág. A célja ugyanaz, mint a kéké. |
|
Idén is rengeteg virág lesz a kaktuszon - apukám számolása szerint legalább 90 virág. |
|
A genetika csodája? Tavaly csak kék volt a virág, idén a saját magjaim között lett pár fehér virágú is. Külön megszedve lehet növelni a szaporulatot a következő ültetés során. |
|
Látkép |
|
Kokárdavirág |
|
Az egyik kedvenc bokorfám virágzata - olyan elegáns, gyönyörű. A fa különleges - pozitív - tulajdonsága, hogy nyáron zöldes-vöröses, ősszel pedig teljesen mélybordóba borul, és egészen az első hóig megtartja a leveleit. |
|
Egy a sok levendulaágyás közül. |
|
Saját ültetésű lobélia-palánták. |
|
A rózsaszín virág egy nagy ládában |
|
A snidling az eredeti helyén kínlódott, ezért idén tavasszal cserépbe tettem - szépen megnőtt, azóta már megettem, hogy új hatásokat hozhasson. Hátha új erőre kap. Mögötte az oregánó és egy másik adag levendula. |
|
A tűzbab |
|
Egy másik kaktusz is virágzik idén |
|
Ez pedig Apa új szerzeménye. Szörnyű tulajdonsága, hogy a hosszú tüskék végén kampó van, ezért szó szerint beleakaszkodik az emberbe, és nem ereszti el... |
|
A leander, ami tavaly kicsit megfagyott, aztán a tetvek telepedtek meg rajta. Idén a tönkrement leveleket mind letéptem, így regenerálódott - és végre sok virágot is hoz. Mellette a paradicsom, paprika, bazsalikom ültetvény egy része a petrezselymekkel, zellerrel és salátákkal karöltve. |
|
A Kertilak egy része a zöldellő növények körében. |
|
A háttérben a tűzbab, előtte pedig egy örökzöld cserje, amit tavaly telepítettem, hogy feldobjam a kis ágyást. |
|
Az egyik gyógynövénykert - kétféle zsálya (díszítésnek jók csak), négy bokor kakukkfű, három bokor levendula, oregánó és ami még megterem magától (például uborka), köszönhetően a kiszórt komposztföldnek. |
|
Beteg a cseresznyefánk - de szépen terem idén is. |
|
Eper, mögötte szeder és málna - idei telepítés mind. |
|
Az ültetvény - egyelőre nincs minden hely kihasználva. A háttérben a szabad földet ősszel megtrágyázzuk és kétféle epret telepítünk. |
|
A borsó első vetése - mellette jobbra a cukorborsó. |
|
Elterült a Julcsa! |
Időnként képes beszámolót teszek majd be, úgy jobban nyomon követhető a kert fejlődése, mint írásban! A hétvégén sütöttem egy isteni tortát - recept hamarosan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése