2013. április 30., kedd
2013. április 7., vasárnap
Pár fotó
Szombaton kisütött a nap és egészen meleg volt, úgyhogy elmentünk hosszabban biciklizni, hogy megmozgassuk a tagjainkat a hosszú bezártság után.
*
Nem tudom, emlékeztek-e rá, de tavaly eltettem életem első levendula lekvárát. Pár napja kibontottam az egyik üveget, hogy teszteljem: mesés az íze! Nagyon friss, szinte harapni lehet a nyarat és a jó időt, a levendula lila íze átjárja az egészet, selymes és karakteres, az alma kellően puha, pépes és egész egyvelege, az egésznek pedig van egy nagyon kellemes mézíze is, holott nem tettem bele mézet. Szóval idén is elkészítem, csak nagyobb mennyiséggel, esetleg más gyümölcskombinációval - annak pedig már leírom a receptjét is!
2013. április 6., szombat
Tavasz...
Csütörtökön végre - bár hideg -, de olyan idő volt, hogy jól felöltözve lehetett tevékenykedni kinn, még ha a kert cuppog is a sok esőtől, és minden saras.
Szóval elkezdtem készülni a tavaszra, ami jövő héten - állítólag - végre megérkezik ide is. Pár növény cserepét feltöltöttem új földdel, a tálcára hullott magokat elültettem, és kikerültek a helyükre, ahogy pár másik növény is, amiket télire behúztuk a terasz alá, mert a hó nem tesz nekik jót, de a fagyra szükségük van. Így legalább kicsit úgy néz ki, mintha már élet lenne, van valami kis zöld a kertben.
Megvágtam négy tuját is. Ezeket minden évben egyszer formára vágom - ennyiszer elég. Egyfelől azért, mert olyan helyen vannak, ahol mozgunk, vagy pad van, és kell a hely, hogy elférhessünk, kordában kell őket tartani. Másfelől pedig a télen nagyon eldeformálódtak a hó súlya alatt: ezeket a nagyobb ágakat levágva (nem tőből!) vissza tud idomulni a többihez, az új hajtásokat pedig ennek megfelelően hozza már. Tudom, hogy sokan kötözik a tujákat, de erre egyfelől nincs időm, másfelől pedig már olyan hatalmasak, hogy képtelenség lekötözni őket, így marad a nyírás, az pedig úgyis megújítja a növényt, szóval jót is tesz neki.
Ezen kívül megvágtam még egy örökzöld bokrot is, illetve megigazítottam, hogy rendezettebb legyen, pár levágott szárat pedig elkezdtem gyökereztetni. Ha sikerül, akkor egy olyan ágyásba ültetem, ahol sajnos mindig csak időszakosan van zöld, és hiányzik oda egy folyton zöld növény.
Úgy gondoltam, hogy már nem esik hó idén, úgyhogy kitettem a még március elején elültetett kétféle petrezselymet és egy zellert, hogy most már kapjanak természetes fényt is, amiből remélhetőleg egyre több lesz.
Ha pedig tényleg olyan jó időt mondanak, mint amit egyelőre jósol az időjárás-előrejelzés, akkor jövő hétvégén elvetem a cserepekbe a tépősalátát, mert már nagyon kívánom...

A jó hír azért az, hogy a természet érzi a tavasz közeledtét, és hatalmas rügyek vannak a növényeken, az aranyeső pedig hamarosan virágzik. Meg kell majd vágni alaposan virágzás után, mert nagyon egybenőtt a mogyoróbokorral, úgyhogy levettem pár ágat, hogy behozzam őket, és idebenn is legyen egy kis aranyszín. Két nap alatt ki is nyílt!
2013. március 29., péntek
Még mindig tél
Azt hiszem, március végén nem éppen ez az a látvány, amire a lelkünk vágyik, főleg, hogy a jövő hétre sem mondanak jobb időt...
Amíg ilyen idő van, nem nagyon tudok miről írni, ugyanis semmit sem tudok csinálni kinn - szó szerint. Legfeljebb hónyulat építeni, de ahhoz meg nincs kedvem. Ilyen időben még a külön elültetett magok sem jönnek ki: nincs meleg, de ami még fontosabb lenne, napfény sincs. Csak remélni tudom, hogy két héten belül ki lehet már menni dolgozni, ásni és ültetni, és hogy a föld is elég puha és meleg lesz hozzá, különben az idei tavaszi képek elmaradnak, de ami még rosszabb, hogy a vetés-termés sem olyan lesz, amilyenre terveztem.
2013. március 16., szombat
Háromszintes csokoládé mousse
Ha ettetek már töményet is finomat, akkor ez után a sütemény után elfelejtitek azt az élményt, és ez marad a helyén! Az öcsém a jövő héten lesz tizenhat éves, és meg akartam lepni valami különlegessel. A csokoládét nagyon szereti, így azt gondoltam, ez a háromszintes mousse megfelelő lesz. A végeredmény nagyon intenzív, mintha egy szelettel tulajdonképpen egy nagy tábla csokoládét tolnánk be, de nagyon finom, krémes és lágy, már-már olyan, mint egy fagyi. Nézzük, hogyan készült!
Az alaprecept 150 gramm csokoládét ír mind a három fajtából, de én úgy gondoltam, legyen két tábla. Egyedül az étcsokoládéval jártam pórul, ugyanis abból túl sok a 200 gramm, mert felszívja a sodót.
Tehát végy 150 gramm-150 gramm-150 gramm fehér, tej- és étcsokoládét (minimum 60%) (az előző kettőből lehet 200 gramm is, de az utóbbiból semmiképp!), és törd őket apró darabokra külön edényekbe, és adjunk mindegyikhez egy csipetnyi sót, az ugyanis előhozza az igazi ízeket. Figyelj rá, hogy valóban kis darabok legyenek, így majd könnyebb lesz az olvasztás. Amint ez megvan, kezdj el forralni 240 gramm tejet Mérj ki 50 gramm cukrot és szedj ketté öt egész tojást: nekünk csak a sárgája kell, a fehérjét hűtőben tárolhatod pár napig, más finomság készíthető belőle. Az öt tojást legalább öt percig keverjük robotgéppel, majd két részletben hozzáadjuk a cukrot, és alaposan felverjük. Így a tojássárgája habos lesz, és nagyjából a kétszeresére nő. Amikor a tej felforrt, vedd le a tűzről, és folyamatos kevergetés mellett add hozzá a tojásokat, majd ismét tedd fel a tűzre, és főzd addig, amíg kicsit besűrűsödik: legyen még folyékony, semmiképp sem puding állagú! Egy laza sodót kell belőle főzni tulajdonképpen. Amikor elértük a megfelelő állagot, akkor hozzá kell adni 15 gramm vízben feloldott zselatint. A zselatin porállagú, ízesítetlen legyen!
Én a Dr. Oetker zselatinját használtam: nézzétek meg, hogyan kell feloldani. Ezt 60 dkg hideg vízben kell elkeverni csomómentesre, és utána belekeverni ebbe a tojásos tejbe. Van olyan zselatin, amit meleg vagy forró vízben kell feloldani, de a hátuljára biztosan odaírják.
Amikor elkevertük a zselatint, akkor egy merőkanállal egyenlő arányban osszuk szét a három csokoládén, majd kanalak segítségével kevergessük őket, amíg teljesen fel nem olvasztja a forró lé a csokoládét.
Verjünk fel fél liter tejszínhabot pár kanál cukorral kemény habbá (én a Hulalá tejszínhabot használtam és javaslom, mert az kiadós és finom), majd ezeket is egyenlően elosztva kezdjük el hozzáadni a csokoládékhoz. Fontos, hogy egyenlő ugyanannyi legyen mindegyikben, hiszen ettől függ majd a vastagsága. A tejszínhabot alaposan keverjük el, oszlassuk el teljesen a csokoládékkal azzal a mozdulattal, amit a tojásfehérje elkeverésekor is alkalmazunk. Ne maradjon márványos, mert ebben a receptben az nem jó. Elvileg ezt a tejszínhabmennyiséget el kell osztani a csokoládék között, nekem viszont kimaradt: a lényeg az, hogy mindbe ugyanannyi jusson.
| A tejszínhabbal kikevert csokoládé kinézete |
Egy tortaformát kenjünk ki étolajjal, és kezdjük el beleönteni a rétegeket. Én alulra öntöttem a tejcsokoládét, majd betettem tíz percre a mélyhűtőbe, hogy megdermedjen, utána ráöntöttem a fehér csokoládé réteget, ismét tíz percre a mélyhűtőbe tettem pihenni, végül jött az étcsokoládé réteg, ami sajnos nem lett folyós, így rusztikusra sikeredett. A harmadik réteg ráöntése után 5-6 órára a mélyhűtőbe kell tenni és pihentetni, utána pedig fel kell vágni és jól meg kell enni! ;-)
A végeredmény egy krémes, hideg, laktató édesség, ami nagyon gyorsan elkészül, és sokáig kitart, merthogy ilyen laktató (pedig mi aztán tudunk enni édességet, de ez kifogott rajtunk). Sok sikert az elkészítéshez, és jó étvágyat a fogyasztáshoz!
2013. március 10., vasárnap
Tavasz
Hónapok óta végre a hétvégén olyan idő volt, hogy kimehettem kertészkedni! Már nagyon hiányzott a mozgás, és az, hogy a kertben legyek. Juci is teljesen felélénkült, hogy végre vannak kinn emberek, és hogy ilyen melegen tűzött a nap.
Péntek délután, ahogy hazaértem az egyetemről, nekiálltunk megmetszeni az utcán lévő öt hársfát: nagyon elkanászodtak, ami bár gyönyörű, mikor levelet bont és zöldell meg illatozik virágzás közben, de annyira zavaró és veszélyes is tud lenni. Mivel nagyon be- és lelógott, ezért amikor virágzott, nem lehetett alatta elmenni vagy meglenni, mert tele volt méhekkel. Felnyírtuk az alsó ágakat, hogy ne nyúljon be a kertbe és a járda fölé, hiszen a magasabb ágak már senkit nem zavarnak. Ezen kívül sok ág már a vezetékeket érte, azokat jobb, ha mi vágjuk le, ugyanis ha az itteni "szakszerű" kezekre bízzuk őket, abból csak mészárlás lesz. A fáknak amúgy is kell a vágás, hiszen szabályozni kell, merre nőjenek: a jól megnyírt fa szabályosabban nő és jobban beindul vágás után. A sok vágás természetesen sok ágat eredményezett, ezeket fel kellett aprítani, de így legalább lesz min főzni kinn a nyári konyhában a sparhelton (bár lenne már olyan idő!).
Ki kellene venni egy juharfát is, mert a lehető legrosszabb helyre nőtt magától: két telek közé, és két épületet is elnyom. Ha jön egy nagy vihar, akár cserepeket is bonthat vagy más károkat okozhat. Most nem volt időnk ilyenre, mert egyeztetni kell a szomszédokkal, illetve elérhetetlen helyen van, úgyhogy csak nagy, zavaró ágakat vágunk le, hogy jöjjön napfény a kert azon részére is, és hogy rendet tudjunk tenni.
Hátra van még egy fűzfa kivétele, mert teljesen átrendezem a kertet. Nem szeretem azt a fát, mert nagyon szemetes, és összepiszkolja a kertet. Jobb lesz nélküle, csak kérdés, mikor lesz időnk kivenni (főleg, hogy a jövő hét végére nagyon rossz időt mondanak).
Szombaton, hála a jó időnek, elkezdtem a palántázást. A nagynénémmel ültetünk sokféle zöldséget, utána pedig kicseréljük egymás között, és mindenkinek lesz minden. Kis cserepekbe ültettem piros balkonparadicsomot, nagy paradicsomot, paprikát, salátába való uborkát és nagy cserepekbe kétféle petrezselymet, illetve zellert. Ezeket mindig cserepekbe ültetem, sosem a kertbe, ahogyan a bazsalikomot, salátát is, mert így sokkal könnyebb öntözni és szedni. Alig várom, hogy végre látszani kezdjen az eredménye - és aztán lehessen szedni és enni őket!
Szóval a kis cserepek most bekerültek a szélfogóba, ahová a nap besüt és elég meleg van, így ki tudnak majd kelni, mert a széltől és a hidegtől védve vannak, így miután kikelnek és megerősödnek, ki lehet majd ültetni őket a kertbe vagy nagy cserepekbe.
Metszésre, ültetésre, felásásra és trágyázásra fel!
Ps: Már nem bírtam ezt a téli háttérképet, így - bár ez még tavalyi fotó - kicseréltem egy sokkal reményteljesebbre, színesebbre! :-)

2013. február 24., vasárnap
Texasi csirke citromos, kakukkfüves krumplival
Egy ilyen szörnyű napon, mint a mai, amikor hideg is van kinn, ráadásul még az eső is szakad, a napot hírből sem ismerjük, minden kopár és szürke --- szóval, amikor a tavasz még sehol, pedig már vágyunk rá, a téltől pedig szabadulnánk, és még a macskának sincs kedve kinn lenni, akkor szükségünk van valami lélekerősítőre. Szívesen hívnám segítségül a tavasz friss zöldségeit, de sajnos azokra még várni kell, viszont a szép étel melengeti a lelket, s ha még finom is, akkor egy pohár bor és jó kis zene kíséretében jobb kedvre deríthetik az embert.
Ígéretemhez hűen végre megírtam a karácsonyi recepteket. Ezeket a bejegyzéseket a januáriakhoz tettem be, de most egy linkkel ide is beszúrom ezeket.
Fogasszelet jóasszony módra
Fogasfilé hollandi mártással
Egy idő után roppant nehéz ugyanabból az alapanyagból kihozni valami újat - ezt láttam anyán, de annyira nem csodálkozom, elvégre már húsz-egynéhány éve főz folyamatosan, az ember belefárad. Ritkán főzök meg én egy teljes menüt, leginkább csak karácsonykor és nyáron, mikor sok a friss zöldség a kertből, de ma, hogy elűzzem a rosszkedvem, átvállaltam a feladatot.
Ahogy a címben is látni, texasi csirkét készítettem, de ez így nem teljesen igaz, mert kicsit átszerkesztettem, ugyanis anya nem szereti a nagyon csípős ételeket, így egy kevésbé csípős, de legalább olyan finom változatát készítettem el. Ezt most megosztom Veletek!
Az alaprecept hat darab csirkecombra szól, az én verzióm elég lett tizenkét csirkecombhoz, ami négy felső, és nyolc alsó combból állt - csak azért írom, hogy tudjatok kalkulálni a mennyiségekkel.
Tehát megtisztítottam és alaposan megmostam a combokat, majd besóztam és borsoztam őket, egy megfelelő méretű tepsibe tettem őket, és bármilyen zsiradék nélkül, alufóliával letakarva betettem a 180°C-ra előmelegített sütőbe, hogy egy óra alatt megpuhuljon a hús.
Közben elkészítjük a csípős szószt hozzá. Mielőtt azonban ennek nekiállnánk, meghámozunk az ételünkhöz és családunknak elegendő mennyiségű krumplit, azt hasábokra vágjuk, egy nagy tepsibe tesszük, megsózzuk, megborsozzuk, meglocsoljuk egy citrom levével, és morzsolunk rá legalább két maréknyi kakukkfüvet, ami majd segíti az emésztésünket, nem mellesleg pedig finom illatot és ízt ad a burgonyának. Teszünk rá két evőkanál zsírt (ez a krumpli mennyiségétől függően változik, nekem ennyi kellett rá), és betesszük a hús mellé sülni.
A szószhoz megpucoltam három-négy gerezd fokhagymát, egy közepes méretű vöröshagymát és lila hagymát. Ezeket apró kockákra vágtam, majd egy serpenyőben kis olajon, egy teáskanálnyi őrölt zsályával, erőspaprikával, és mozsárban összetört csilivel elkezdtem párolni addig, amíg a hagyma lágy nem lett. Ezután felöntöttem két evőkanál hideg vízzel, körülbelül két deciliter jó minőségű olasz paradicsomszósszal (ez lehet, hogy több lett), adtam hozzá sót, borsot, egy nagykanálnyi citromlevet, ugyanennyi ecetet, nagyjából egy fél kanálnyi fekete balzsamecetet, egy teáskanálnyi cukrot, egy teáskanálnyi mustárt, és jól összekevertem őket. Ezután mindenképp kóstoljunk, és tegyünk még ízlésünknek megfelelő mennyiséget a fűszerekből.
Amikor felforr ez a szósz, akkor még úgy öt percig hagyjuk kis lángon forrni-főni, hogy az ízek kioldódjanak.
Az egy óra leteltével, vegyük ki a csirkét a sütőből, és kenjük be ezzel a szósszal. Én mellészórtam zöldborsót is, hogy legyen egy kis szín a tányéron. Amint megkentük a szósszal, most már alufólia nélkül tegyük vissza a sütőbe legalább húsz percre, hogy rápiruljon a szósz, illetve hogy a borsó is megpuhuljon. Amikor úgy látjuk, hogy készen van a hús, vegyük ki a sütőből, a hőfokot csavarjuk fel a maximumra, és így süssük a krumplit még 15-20 percig, hogy jól megbarnuljon, és ropogóssá legyen.
Fogasszelet jóasszony módra
Fogasfilé hollandi mártással
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)