A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ötlet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ötlet. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 22., szombat

Levendulaszezon

Már többször is említettem itt, hogy a kedvenc növényem, virágom (többek között, de mindenképp az élvonalban) a levendula. Tavaly készítettem szörpöt (amit idén megtaláltunk, és csodásnak találtuk), lekvárt, többféle süteményt sütöttem, teát ittam, csokorba kötöttem.

Idén most van a levendulaszezon közepe, lassan vége (fajtától függően), így az elmúlt két napom többek közt azzal telt, hogy a több bokornyi növényről leszedjem a sok-sok virágot, ami idén nagyon sok a gondos komposztozásnak köszönhetően. Még így is maradt munka, de a java megvan.

Látható, milyen dús virágzatú ez a fajta levendulánk


Nem csak mi, emberek szeretjük az ízét


Szedés után
Egy másik, hosszabb virágú, halványabb lila és kevésbé erőteljes illatú fajta
És persze a végeredmény egy része - közel sem az összes

Ha időben szedjük meg a levendulát és megfelelően - ami nem ördöngősség, mert az új, halványabb hajtásoknál kell ferdén levágni a virág hosszú szárát -, akkor később egy második virágzást is eredményezhet serénykedésünk. A második virágzás általában már nem olyan termékeny, mint az első, de arra elég, hogy ismét gyönyörködhessünk benne, és hogy felfrissítsük és gyarapítsuk a meglévő készleteket. Nem lehet sokáig várni a szedéssel: az a tapasztalatom, hogy akkor megfelelő, amikor pár virág már kipattant, de még mindig találhatók zárt, nem kinyílt virágok. Így a szárítandó levendula nem hullajtja úgy a levelét, a színe és illata, no és íze intenzív marad; a második virágzást pedig serkentjük.

Ha mégis elnyílás közelében van a növény, akkor sem kell elkeseredni. Idén maradt egy tő, amit csak így sikerül megszedni. Annak a virágjait rögtön lemorzsolom, úgy szárítom meg, és remek lesz párologtatóba vagy bekötve illatosító párnába a ruhák, ágynemű közé.


Szeretem a levendula színét, kinézetét, illatát, ízét - mindenét. Kecses, de mégis erőteljes, a színe megnyugtató, az illata is az íze mindig frissességre, a tavaszra és a nyárra emlékeztet. Éppen ezért eldöntöttem, hogy idén annyi levendulás dolgot készítek, amennyit csak lehet. A receptek, ötletek ide is felkerülnek, természetesen; de íme, egy kis ízelítő:
  • cseresznyés levendulalekvár
  • meggyes levendulalekvár
  • levendulaszörp (nem a tavalyi)
  • levendulaszirup
  • levendulafagylalt (végre)
  • almás levendulalekvár
  • körtés levendulalekvár
... és ami még eszembe jut.

Holnap elkészül az első három pont, a negyediknek és ötödiknek pedig nekikezdek.
Addig is, egy ötlet: nagyon szeretem csokorba tenni a megszárított levendulát, mert amellett, hogy szép dísze a szobának, az illata is kellemes egész télen. Idén új ötletem támadt, és úgy gondoltam, hogy jó nagy csokrokat is kötök, azokat pedig felakasztom a zuhanyzóba, és a fürdőszoba más pontjaira. Így fürdés közben (is) csodás illatok vannak - kész aromaterápia!

*

Néhány személyes megjegyzés következik most. Igyekszem ide írni minél többet, de épp cseresznye és meggy szezon (is) van, ami nem jelent mást, csak egész napos gyümölcsszedést, -pucolást, hogy aztán befőttként, lekvárként végezzék az éléskamrában. Sokszor már semmi erőm nincs egy ilyen fárasztó, ráadásul kiváltképp forró nap után a számítógép elé ülni. Ötlet, recept, kép és beszámolni való bőven van, csak időm van kevesebb.

Júliusban nem leszek itthon, de hogy ne legyünk bejegyzések nélkül, előredolgozom, és ütemezett módon megjelennek majd - valószínűleg heti egy. Receptek, ötletek, praktikák, érdekességek.

Végül pedig: lecseréltem a háttérképet. Nagyon szerettem az évszakonként megújuló új virágokat, de nagyon nehézkes volt tőlük az olvasás, így most ezzel a szép képpel lesz állandó a blog egy jó darabig.  Tetszik - olyan, mint egy tapéta. Remélem, nektek is elnyerte a tetszéseteket, és könnyebb olvasni!

Befőttezésre, gyümölcsszedésre FEL! :)


2013. június 9., vasárnap

Képes beszámoló

Ahogy ígértem - csak képek, és néhány megjegyzés!

A kis kék virág - aminek nem tudom a nevét - az első virágok közt van a kertben. Amíg a muskátli nem nyílik, addig is pompázik. Két ültetést is lehet belőle vetni.


Egy másik, a rózsaszín különféle árnyalataiban virító kis virág. A célja ugyanaz, mint a  kéké.

Idén is rengeteg virág lesz a kaktuszon - apukám számolása szerint legalább 90 virág.

A genetika csodája? Tavaly csak kék volt a virág, idén a saját magjaim között lett pár fehér virágú is. Külön megszedve lehet növelni a szaporulatot a következő ültetés során.


Látkép





Kokárdavirág


Az egyik kedvenc bokorfám virágzata - olyan elegáns, gyönyörű. A fa különleges - pozitív - tulajdonsága, hogy nyáron zöldes-vöröses, ősszel pedig teljesen mélybordóba borul, és egészen az első hóig megtartja a leveleit.

Egy a sok levendulaágyás közül.



Saját ültetésű lobélia-palánták.

A rózsaszín virág egy nagy ládában

A snidling az eredeti helyén kínlódott, ezért idén tavasszal cserépbe tettem - szépen megnőtt, azóta már megettem, hogy új hatásokat hozhasson. Hátha új erőre kap. Mögötte az oregánó és egy másik adag levendula.

A tűzbab

Egy másik kaktusz is virágzik idén

Ez pedig Apa új szerzeménye. Szörnyű tulajdonsága, hogy a hosszú tüskék végén kampó van, ezért szó szerint beleakaszkodik az emberbe, és nem ereszti el...

A leander, ami tavaly kicsit megfagyott, aztán a tetvek telepedtek meg rajta. Idén a tönkrement leveleket mind letéptem, így regenerálódott - és végre sok virágot is hoz. Mellette a paradicsom, paprika, bazsalikom ültetvény egy része a petrezselymekkel, zellerrel és salátákkal karöltve.


A Kertilak egy része a zöldellő növények körében.

A háttérben a tűzbab, előtte pedig egy örökzöld cserje, amit tavaly telepítettem, hogy feldobjam a kis ágyást.

Az egyik gyógynövénykert - kétféle zsálya (díszítésnek jók csak), négy bokor kakukkfű, három bokor levendula, oregánó és ami még megterem magától (például uborka), köszönhetően a kiszórt komposztföldnek.

Beteg a cseresznyefánk - de szépen terem idén is.

Eper, mögötte szeder és málna - idei telepítés mind.

Az ültetvény - egyelőre nincs minden hely kihasználva. A háttérben a szabad földet ősszel megtrágyázzuk és kétféle epret telepítünk.

A borsó első vetése - mellette jobbra a cukorborsó.



Elterült a Julcsa!
Időnként képes beszámolót teszek majd be, úgy jobban nyomon követhető a kert fejlődése, mint írásban! A hétvégén sütöttem egy isteni tortát - recept hamarosan!

2013. május 19., vasárnap

Tavaszi ízorgia

Amikor legutóbb valami érdemlegeset írtam ide, még hideg volt és tél, azóta viszont a kert már buja zöld, tele virágokkal és lassan terméssel is. Sajnos időhiányban nem tudtam sem fényképezni, sem írni, de írásban mindenképp összefoglalom majd a történteket, viszont mindenek előtt receptet osztok meg!

Leginkább tavasszal és nyáron szeretek főzni. Elbűvöl a sok szín, illati és íz, amikor pedig a saját kertemből szedem az alapanyagokat, az külön élvezet! Sajnos itt még nem tartunk, hiszen a természet csúszásban van, de ilyenkor az is megteszi, ha kimegyek a piacra és termelőktől szerzem be a finomságokat.

Így aztán ma én főztem az ebédet és a vacsorát a családnak - ezt osztom meg Veletek! Képek, sajnos, nincsenek, de ígérem, mostantól kezdve fényképezek folyamatosan, most már van rá időm!

Vastag kérgű lapocka

Fogtam úgy egy kilogramm csont nélküli lapockát, szétbontottam, egyenlő vastagságú és hosszúságú csíkokra vágtam, majd egy nagy edénybe apróra vágott nagy csokor petrezselymet, oregánót, egy hosszú szál rozmaringról leszedett leveleket, két-három levél zsályát és némi pirospaprikát tettem, sok borsot, sót, és némi lisztet. Ebbe a keverékbe forgattam bele a húst, hogy így bevonatot képezzen rajta - ez sül majd ropogósra.

Leginkább kinn, a nyári konyhában szeretek főzni ilyenkor, nem csak azért, mert kint vagyok, hanem mert nem kell annyira figyelni arra, hogy hova csap az olaj vagy hogy kicsit nagyobb a kupi a szokottnál. Tehát miután a húst összekevertem a lisztes, pirospaprikás, fűszeres eleggyel, kiköltöztem a kinti konyhába. Olyan serpenyőt válasszatok, amiben nem baj, ha picit odakap a hús, ha kaparni kell az alját. A liszt miatt szinte biztos, hogy így jártok majd. Nem öntöttem sok olajat a serpenyőbe, épp annyit, hogy az alját ellepje, és egyenletesen érje a húsokat. Felhevítjük az olajat, majd beletesszük a húst és megpirítjuk az összeset, minden oldalán. Erre elég öt perc, de közben folyamatosan keverni kell, hogy ne kapjon oda nagyon! Amikor megkérgesedett a hús, felöntjük vízzel, lefedjük és hagyjuk rotyogni, hogy főjön. Többször is szükséges lehet felönteni, ezt majd látjátok! Közben pedig kóstoljatok és fűszerezzetek: biztosan kell még bele több só, bors. Vágtam bele egy kis piros erős paprikát, hogy csípősebb íze legyen, illetve adtam hozzá két teáskanál delikátot, hogy az íze kiegyensúlyozott legyen. Nagyjából egy-másfél órát főztem, de a húst mindig nézni kell, és ha puha, omlós, akkor van készen. Mielőtt levettem volna a tűzről, még frissen szedtem hozzá kétféle petrezselymet, és egyszerűen, vágás nélkül, egyben a tetejére szórtam, hogy a friss íz is belefőjön.

A leve egy behabart, picit zsíros lé lesz - ezt ne dobjátok ki, hanem tegyétek félre egy tálkába - később szükség lesz rá!

A köretek

Többféle köretet készítettem, mert már nagyon vágytam a friss, tavaszi ízekre, a zsenge, ropogós, színes zöldségekre. Az egyik köret a petrezselymes rizs volt, amely elkészítését itt most nem ismertetem - nem olyan bonyolult.

Párolt spárga és sárgarépa dijoni mustáros mártással

A spárga nem csak hogy finom, ropogós és friss, de még egészséges is! Mindenképpen meg akartam őrizni ezt a roppanó frissességet, a tartását és az ízét, ezért párolva (vagyis nagyon rövid ideig főzve) készítettem el. Íme a recept!

Feltettem egy lábasban vizet forrni, eközben pedig megtisztítottam a fehér spárgát. A spárgát így tisztítjuk: levágjuk az aljáról a csúnya részt, a virágát meghagyjuk, hacsak nem hiányos, sérült vagy csúnya, majd meghámozzuk. A kemény héjszerűségnek le kell jönni, és csak a nedvdús, friss spárgaszál maradhat. Ezután megmostam, és olyan 5 centiméteres darabokra vágtam őket. Fontos, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek, hiszen egyszerre főzzük őket, vagyis egyszerre kell elkészülniük.

Ha felforrt a víz, teszünk bele egy csapott teáskanálnyi cukrot és ugyanennyi sót, majd beletesszük a spárgákat, és 10-12 percig főzzük, letakarva. Amikor lejárt az idő, egy lyukas merőkanalat, amivel kiemeljük a spárgákat és beletesszük egy lyukas tárolóba, hogy picit hűljön és csöpögjön. A vizet ne öntsük ki, hanem tegyük félre hűlni!

Közben felteszünk ismét vizet forrni, megpucoljuk a répákat, megmossuk őket és feldaraboljuk egyenlő nagyságú csíkokra. Amikor felforr a víz, én nem teszek bele semmit, mert jobban szeretem a répa saját ízét. Beleteszünk egy lyukas tárolót (aminek nem tudom, mi a neve, ezért inkább képet szúrok be róla IDE), aminek az alján lehet egy kis víz, egyébként ne érje víz: így lehet házilag párolni. Beletesszük a répákat, lefedjük, és úgy 15 perc alatt készre párolódik - közben természetesen egy villával folyamatosan ellenőrizzük az állagát. A lényeg, hogy roppanós maradjon, de legyen eközben lágy is. Amikor készen van, akkor kivesszük a szűrőt, és hagyjuk egy kicsit csöpögni.

Dressing

Egy lezárható tetejű üvegbe beleteszünk némi spárga főzőlevet, olívaolajat, sót, borsot, egy evőkanál dijoni mustárt, két evőkanál borecetet (az eredeti recept fehéret ír hozzá, nekem csak fekete volt itthon, és az is tökéletes); majd lezárjuk az üveget és jól összerázzuk az öntetet.

Pontos mértékegységeket sajnos nem tudok írni, mert az eredeti recept egy kiló spárgához írta a mennyiséget, nekem pedig nem volt annyi, így szemmértékre készítettem. Az a lényeg, hogy ellepje a lé a spárgákat. Ezután ráöntjük ezt a spárgára és hagyjuk benne állni legalább 12 percig (de lehet ám tovább is).

Én eredetileg külön tálaltam a spárgát és a párolt répát, de anya szerint jobb volt a kettő együtt, így vacsorára már összeöntöttem őket, így egy dressing ment rá, és valóban kiemelte a répa ízét.
Nagyon jól előhozza, de meghagyja a spárga lány ízét ez az öntet, nem túl erős és karakteres, de érezni, hogy van rajta valami, a mustárt pedig csak annyira lehet érezni, amennyire szükséges.

Saláta in italiano

Ez persze nem a tökéletes saláta, mert a paradicsom még hiányzik belőle, de majdnem!

Ehhez veszünk bármilyen salátát (fejes, tépő...), megmossuk, kisebb darabokra szaggatjuk kézzel! Utóbbi azért kapott kiemelést, mert valóban fontos, hogy a hozzávalókat kézzel tépjük bele, ugyanis így nem sértjük meg nagyon a zöldség/fűszer szerkezetét, ezért az aromák, ízek és illatok sokkal intenzívebben kijönnek majd. Tehát miután beleszaggattuk egy nagy edénybe a salátát, mossunk meg és vágjunk fel pár retket, és pár szál újhagymát is. Ha szép a retek levele, akkor azt is beleszaggathatjuk a salátába - az enyémek sajnos csúnyák voltak, így ment a komposztra. Az újhagyma leveleit is vágjuk bele a salátába - kellemes, enyhe ízük van, és nagyon egészséges. Szedjünk bele bazsalikomot, hiszen ez koronázza meg az egészet, de a leveleket csak tépkedjük, semmiképp se vágjuk!

Idén többféle bazsalikomot ültettem: a klasszikuson kívül görög, vörös levelű és fahéj illatút is. Nagyon szeretem a bazsalikomot, az egyik kedvenc fűszerem: intenzív illata mindig meghozza az étvágyam, és persze mindig Olaszországot juttatja eszembe...

Ezután nincs más hátra, mint hogy az egészet megbolondítsuk egy jó adag olívaolajjal és balzsamecettel, keverjük őket össze, és volia, készen van egy egész fogás, sok körettel, ami a tavasz jegyében készült, ízletes, ropogós, színes és egészséges! Felfrissíti a testet és a lelket, ahogy ropog és frissességet varázsol körénk!

*

Estére már kevesebb saláta maradt, ezért kitaláltam egy plusz köretet, amit viszont bármikor elkészíthetünk, akár reggelire is!

Csak pár szelet kenyér kell hozzá, egy jó adag apróra vágott rozmaringlevél és - emlékeztek, mondtam, hogy tegyétek félre a húsról lekerült felesleges olajos főzőlevet? Ez mostanra már megkocsonyásodott és kenhetővé vált.

Egy tányérba beleszórtam a felaprított rozmaringlevelet, ráöntöttem pár teáskanálnyit ebből a léből, összekevertem őket, majd a kenyérre kentem, hogy jó réteget képezzen rajta. Ha kevés az olaj, akkor adhattok még hozzá a megmaradtból, csak arra figyeljetek, hogy a rozmaringosból mindegyik szeletre maradjon elég. Felforrósítottam egy serpenyőt, és a bekent oldalával lefelé rátettem a kenyeret, közben pedig megkentem a másik oldalát is a rozmaringos, olajos kenőccsel. Pár perc után, amikor a kenyér külseje már ropogóssá sült, megfordítva a másikat is ropogóssá sütöm, és készen is van egy friss harapnivaló! Az összessel így tettem. Az eredmény: kívül ropogós, belül lágy, puha, meleg kenyér, amit megkoronáz a rozmaring frissessége.

Ha nincs megmaradt főzőlé, akkor egyszerűen olívaolajjal kell összekeverni a rozmaringot. Azt hiszem, már tudom, mit reggelizem holnap...

Próbáljátok ki a fogást, ha van időtök, kedvetek! Én pedig most már többször, gyakrabban jelentkezem! 

2013. március 16., szombat

Háromszintes csokoládé mousse


Ha ettetek már töményet is finomat, akkor ez után a sütemény után elfelejtitek azt az élményt, és ez marad a helyén! Az öcsém a jövő héten lesz tizenhat éves, és meg akartam lepni valami különlegessel. A csokoládét nagyon szereti, így azt gondoltam, ez a háromszintes mousse megfelelő lesz. A végeredmény nagyon intenzív, mintha egy szelettel tulajdonképpen egy nagy tábla csokoládét tolnánk be, de nagyon finom, krémes és lágy, már-már olyan, mint egy fagyi. Nézzük, hogyan készült!

Az alaprecept 150 gramm csokoládét ír mind a három fajtából, de én úgy gondoltam, legyen két tábla. Egyedül az étcsokoládéval jártam pórul, ugyanis abból túl sok a 200 gramm, mert felszívja a sodót. 

Tehát végy 150 gramm-150 gramm-150 gramm fehér, tej- és étcsokoládét (minimum 60%) (az előző kettőből lehet 200 gramm is, de az utóbbiból semmiképp!), és törd őket apró darabokra külön edényekbe, és adjunk mindegyikhez egy csipetnyi sót, az ugyanis előhozza az igazi ízeket. Figyelj rá, hogy valóban kis darabok legyenek, így majd könnyebb lesz az olvasztás. Amint ez megvan, kezdj el forralni 240 gramm tejet Mérj ki 50 gramm cukrot és szedj ketté öt egész tojást: nekünk csak a sárgája kell, a fehérjét hűtőben tárolhatod pár napig, más finomság készíthető belőle. Az öt tojást legalább öt percig keverjük robotgéppel, majd két részletben hozzáadjuk a cukrot, és alaposan felverjük. Így a tojássárgája habos lesz, és nagyjából a kétszeresére nő. Amikor a tej felforrt, vedd le a tűzről, és folyamatos kevergetés mellett add hozzá a tojásokat, majd ismét tedd fel a tűzre, és főzd addig, amíg kicsit besűrűsödik: legyen még folyékony, semmiképp sem puding állagú! Egy laza sodót kell belőle főzni tulajdonképpen. Amikor elértük a megfelelő állagot, akkor hozzá kell adni 15 gramm vízben feloldott zselatint. A zselatin porállagú, ízesítetlen legyen!

Én a Dr. Oetker zselatinját használtam: nézzétek meg, hogyan kell feloldani. Ezt 60 dkg hideg vízben kell elkeverni csomómentesre, és utána belekeverni ebbe a tojásos tejbe. Van olyan zselatin, amit meleg vagy forró vízben kell feloldani, de a hátuljára biztosan odaírják.

Amikor elkevertük a zselatint, akkor egy merőkanállal egyenlő arányban osszuk szét a három csokoládén, majd kanalak segítségével kevergessük őket, amíg teljesen fel nem olvasztja a forró lé a csokoládét.


A képen látjátok, hogy az étcsokoládé teljesen felszívta a sodót - ez volt a probléma, mert nem lett krémes. A legközelebbi majd tökéletes lesz!

Verjünk fel fél liter tejszínhabot pár kanál cukorral kemény habbá (én a Hulalá tejszínhabot használtam és javaslom, mert az kiadós és finom), majd ezeket is egyenlően elosztva kezdjük el hozzáadni a csokoládékhoz. Fontos, hogy egyenlő ugyanannyi legyen mindegyikben, hiszen ettől függ majd a vastagsága. A tejszínhabot alaposan keverjük el, oszlassuk el teljesen a csokoládékkal azzal a mozdulattal, amit a tojásfehérje elkeverésekor is alkalmazunk. Ne maradjon márványos, mert ebben a receptben az nem jó. Elvileg ezt a tejszínhabmennyiséget el kell osztani a csokoládék között, nekem viszont kimaradt: a lényeg az, hogy mindbe ugyanannyi jusson.

A tejszínhabbal kikevert csokoládé kinézete




Egy tortaformát kenjünk ki étolajjal, és kezdjük el beleönteni a rétegeket. Én alulra öntöttem a tejcsokoládét, majd betettem tíz percre a mélyhűtőbe, hogy megdermedjen, utána ráöntöttem a fehér csokoládé réteget, ismét tíz percre a mélyhűtőbe tettem pihenni, végül jött az étcsokoládé réteg, ami sajnos nem lett folyós, így rusztikusra sikeredett. A harmadik réteg ráöntése után 5-6 órára a mélyhűtőbe kell tenni és pihentetni, utána pedig fel kell vágni és jól meg kell enni! ;-)


A végeredmény egy krémes, hideg, laktató édesség, ami nagyon gyorsan elkészül, és sokáig kitart, merthogy ilyen laktató (pedig mi aztán tudunk enni édességet, de ez kifogott rajtunk). Sok sikert az elkészítéshez, és jó étvágyat a fogyasztáshoz!