Közeleg - 15 nap

Az izgalom egyre nagyobb. Tegnap volt az utolsó ruhapróbám, ahol rám igazították a szépséget. Volt bennem egy kis félelem, mert annak idején nagyjából 10 ruhát próbáltam fel, és készítettünk képeket is. Ezeket időről időre előveszem és nézegetem. Akkor is két ruha között hezitáltam, hosszan járkáltam bennük, hogy érezzem, melyik kényelmesebb - végül a választott ruhában éreztem azt, hogy ez az én ruhám. Mégis, visszanézve a képeket a két befutó között most is elkezdtem ingadozni, így féltem, hogy ha ismét rajtam lesz, majd nem tetszik. Szerencsére ez csak alaptalan félelem volt, szó sem volt ilyenről: felvettem és azt éreztem, hogy gyönyörű, jól áll, szép vagyok benne. Olyan jó érzés! Anyát megtanították, hogyan kell feladnia rám. Mivel az elmúlt időben fogytam 4-5 kilót, jócskán meg kell húzni a fűzőt - kíváncsi leszek, milyen lesz enni benne. Megmutatták, hogy üljek le, hogy az abroncs ne kerüljön rögtön a nyakamba - de elég vicces egy ilyen hatalmas ruhában üldögélni.

Már csak 15 nap van, és egyre jobban várom a napot, izgulok. Tegnap este például, bár már nagyon fáradt voltam, mégsem tudtam elaludni, mert annyi mindenen járt a fejem az esküvővel kapcsolatban. Milyen érzés lesz, milyen lesz meglátni először a vőlegényem, milyen lesz maga a szertartás... már úgy várom! :)

A szervezés javarészt már készen van, az utolsó simításokat végezzük. Így, hogy sokan a családjainkból levesznek terheket rólunk, sokkal könnyebb. A virágdíszítéseket, csokrokat a nagynéném készíti, a süteményeket, rágcsákat a család süti meg, már csak az italok beszerzése van, az esküvő előtt pedig egy-két nappal a dekorációt együtt csináljuk meg.

Voltam a hétvégén kontypróbán is - nagyon szép lett. Egyszerű, természetes hatású, épp ahogy elképzeltem. Még megyek majd sminkpróbára is, aztán jön a nagy nap! :)

Ami a házat illeti, már a legvégén vagyunk - már ami az enteriőrt illeti, mert kívülről még lesz rajta bőven munka a télig, de már beköltözhető. Elkészült a konyhánk és olyan gyönyörű lett, igazi mediterrán kis fészek. Készülnek a konyhabútorok. A hétvégén - már vagy huszadjára - kitakarítok fenn, beállítom az ágyakba a matracokat és elkezdek kihordani ruhákat, bár ezeket még csökkentett módban lehet csak, mert a gardrób is készül. Kiviszünk egy komódot, és ha minden igaz (és eljutok addig, hogy a nappalit is kitakarítom), akkor a könyvespolcot is, hogy a rengeteg könyvnek legalább egy részét eltehessük a hálószobából. Szóval szépen lassan elkezdünk berendezkedni, hogy ne az utolsó héten (hanem az utolsó 2 hétben :D ) kelljen ezzel időt tölteni.

Amint kialakultunk, mutatok majd képeket, hogy milyen praktikákat vetettünk be, milyen is lett a Rókalyuk.

Közben szervezem a nászutunkat is Pécsre, de ez a legkevesebb, úgyis úgy szeretek utazást szervezni. És olyan jó lesz végre két hetet együtt lenni. A legjobb pedig az érzés, hogy ha hazajövünk Pécsről, akkor sem kell már elválnunk, mert egy közös Otthonba térünk haza. :)

Lassan ősz

Furcsa az időjárás. Már rég nem volt ennyire csapadékos nyarunk (és enyhe telünk, aminek most látja a kert a negatív következményeit), és ahogy hirtelen a 35 fokról 20-ra esett vissza a hőmérséklet, a szervezetemen túl a lelkem is megsínyli kicsit a változásokat. A testem érzi, hogy jön az ősz megállíthatatlanul, kapar a torkom, a propolisz ugyan segít, de azért érzi. A lelkem pedig valamiért - mint minden nyár végén, de most fokozottan - úgy érzi, hogy elveszít valamit. Valamit a nyár könnyedségéből, légiességéből, felelőtlenségéből. A szabadságból. Ilyenkor mindig elszontyolodom, főleg akkor, ha reggel nem süt a nap, hanem esik az eső, és akkor valahogy úgy érzem, hogy a lelkemben is esik. Persze valahol tudom az eszem legeldugottabb részében, hogy az ősz is gyönyörű - azok a színek, az illatok! - és ugyanúgy lehet kirándulni - de mégis, ilyenkor mindig úgy érzem, elveszítek valami megfoghatatlan örömet. Az emlékek persze maradnak. Balaton, Miskolc, Lillafüred... vagy a nagy séták.

Tegnap elvittük a kutyát egy nagy sétára a mezőre, és ahogy ott sétáltunk, már-már őszi színek kezdtek derengeni, őszi illatok jártak a levegőben. A nap sem úgy süt, ahogy eddig, nincs olyan ereje. A naplemente gyönyörű - de gyors. Nyolckor már sötét van.

És persze ilyenkor eszembe jut azért a pozitív oldala az egésznek... jön a karácsony, az advent szentséggel telt várakozása, a közös készülődés - az utolsó a családdal, aztán majd ketten. A sok sütés-főzés, a meleg szoba, kinn a hóesés, kakaó vagy tea és egy jó könyv... és ahogy ezekre gondolok, rájövök, hogy a szívem nagyon is várja már az őszt és a telet, a csípős reggeleket, hogy csipkebogyót és kökényt szedjünk az erdőben a kutya kíséretében, a pulcsit és... ó, de szép is az ősz! De azért nehéz elengedni a nyarat.

*

A napokban mutatok pár képet a kirándulásunkról, és közkinccsé teszek néhány receptet. Mostanában elkapott a sütési láz, Kedves teszteli, amit csak sütök és a nyár múlását ezzel pótolom. :)